Nagy-ellenfelek, félsiker

2008.08.10. 00:27
Címkék

Sportágtól függetlenül ajobbkezes – balkezes párharcokban többnyire a balkezesek élveznek némi előnyt, hiszen számukra az a megszokott, hogy az ellenfél a jobbját használja elsősorban, míg a szemben állónak furcsa a fordított felállás. Azért ritkának nem mondható, a női kardverseny első körében két balkezes nézett egymással farkasszemet: az egyéniben háromszoros Eb-bronzérmes Nagy Orsolya és a kétszeres egyéni világbajnok Anne-Lise Touya.

Az eredménysor alapján egyértelmű, ki volt az esélyesebb, de a favoritokat gyakran a nap elején a legkönnyebb elbúcsúztatni. Hullottak is rendesen a világbajnokok Pekingben, a vb-címvédő orosz Jelena Nyecsajevának is csak percekig tartott az egyéni verseny. Akárcsak Nagy ellenfelének.

„Én is inkább jobbkezesek ellen szeretek vívni, jobban is szokott ellenük menni, de Touya ellen tudtam, mit kell tenni, és az is történt, amit vártam – mondta a magyar hölgy a francia 15:13-as legyőzésével kapcsolatban.

Ellenfele híres francia vívócsalád sarja, nem is igazán tudott mit kezdeni a vereség tényével. Úgy érezte, taktikailag mindent jól csinált, ám nem volt szerencséje, bár azt elismerte, Nagy Orsolya alighanem jobb volt. (Ne felejtsük el, Touyának is zavaró lehetett, hogy a magyar a baljában tartja a kardot.)

Orsolya következő ellenfele, az amerikai Rebecca Ward viszont a jobbjában. Ez lehetett volna a magyar hölgy számára az egyik pozitívum, a másik pedig a néhány héttel ezelőtti aszszójuk emléke, amelyen a 2006-os világbajnokot alaposan megszorongatta. Ám ezúttal 15:5-re alulmaradt.

„Kicsit többet vártam magamtól, Las Vegasban éppen hogy kikaptam Wardtól, most viszont bármivel próbálkoztam, semmi sem jött be – emlékezett vissza

Nagy Orsolya a küzdelem után. – Mást vívnak az amerikaiak, mint az európaiak, de ellene is tudtam, mit kellene csinálnom. Ám úgy húzott el öt egyre, hogy öt különböző találatot adott.”

Kétszer vívhatott Pekingben Nagy Orsolya, ez a korábbi célok alapján – negyeddöntőbe jutás, talán érem – csalódás, a sorsolás alapján viszont – egyik világbajnok a másik után – bravúr.

Női kard, egyéni. A 32 között:Nagy Orsolya–Touya (francia) 15:13. A 16 között: Ward (amerikai)–Nagy 15:5

Legfrissebb hírek

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
30 perce

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
50 perce

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
59 perce

A Mercedes nem készült el Antonelli autójával; Lindblad falhoz csapta a Racing Bullst – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
1 órája

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
1 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
2 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
2 órája