NOB: nem engedélyezik a görög Tanu indulását

MTI MTIMTI MTI
2008.08.10. 06:11
Címkék
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedi rajthoz állni a görög Ekaterini Tanu sprintert a pekingi olimpián.
Ezt Giselle Davies NOB-szóvivő jelentette be. A sydneyi játékokon 100 méteres síkfutásban második, az athéni játékokról azonban doppingvétség miatt kizárt, majd később két évre eltiltott vágtázóról csütörtökön tárgyalt a NOB fegyelmi bizottsága, amely most hozta meg döntését.Tanu nem ment el az fb ülésére, mert úgy érezte, hogy homályos vádakra kellene válaszolnia. Ügyvédje ugyanakkor szerdán kijelentette, hogy "a NOB nem illetékes görögországi büntetőjogi eljárásokat megítélni", márpedig Tanu ellen "hamis tanúskodás" címén folyik jelenleg eljárás hazájában, és ez a NOB egyik érve a futónő olimpiai részvétele ellen.Tanu óriási botrányt okozott a 2004-es athéni játékokon honfitársával, Kosztasz Kenterisszel együtt, amikor motorbalesetre hivatkozva nem jelentek meg egy olimpia előtti doppingellenőrzésen. Végül mindketten bevallották, hogy önkényesen kivonták magukat a kontroll alól.
Legfrissebb hírek

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
1 perce

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2 perce

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
8 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
17 perce

Anthony Gordon: Anglia nem másolhatja Spanyolország futballját

Angol labdarúgás
27 perce

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
32 perce

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
54 perce

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
1 órája