Tóth Imrét hétfőn megműtik

2008.08.10. 00:27
Címkék

Rosszkor – rossz helyen. Így le hetne röviden összefoglalni, ami Tóth Imrével történt. A gyorsaságimotoros-világbajnokság 250 köbcentis kategóriájának magyar pilótája néhány napja sérült meg edzés után, és hétfőn meg kell műteni a jobb gyűrűsujját, amely szilánkosra tört.

„Edzés után leszálltam a motorról, és még úgy, ahogy voltam, bőrruhában elkezdtem pakolni a gumikat – mondta Tóth Imre. – Az egyik gumi azonban beakadt a kerítésbe, amely kitépte a kezemből, és ezzel együtt eltörte a jobb gyűrűsujjamat. Amikor megláttam, hogy teljesen természetellenes szögben áll, nagyon megijedtem, főleg azért, hogy esetleg nem lehetek ott Brnóban.”

Később kiderült, a félelem nem volt alaptalan, mivel Tóth ujja szilánkosra tört – éppen az az ujj, amellyel a gázt és a féket kezeli. A doktorok azt mondják, muszáj kiegyenesíteni, mert ha így forr össze, a gyűrűsujj rálóg majd a kisujjra, ami nem könynyíti meg a gázkar kezelését.

„Egyszerűen hihetetlen, hogy az egész nyári szünetet végigedzettem, és semmi bajom sem történt, majd éppen most, amikor már ennyire közel vagyunk Brnóhoz, megsérül a kezem – folytatta Tóth. – Még mindig viaskodom magammal a csehországi futamot illetően, de friss varrattal aligha tudok majd motorozni, hiszen a műtétnél az inak is sérülhetnek. De ha a cseh viadalt ki is hagyom, Misanóban már mindenképpen szeretnék versenyezni.”

Az említett San Marinó-i futam augusztus 31-én lesz, ami azt jelenti, hogy Tóth még így sem adott túl sok időt magának a gyógyulásra. A motorosok azonban már csak ilyenek...

Legfrissebb hírek

A Mercedes erősen kezdett, de Antonellinek lesz mit bepótolnia – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
9 perce

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
25 perce

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
39 perce

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
52 perce

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
1 órája

Szabó István távozik az FK Csíkszeredától – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
1 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
1 órája