Csötönyi: „Meghalt az amatőr boksz, ezek a banditák meggyilkolták”

Vágólapra másolva!
2008.08.11. 17:23
Szép lassan lemorzsolódnak a magyar ökölvívók a pekingi boksztornán. Vasárnap a kisváltósúlyú Káté Gyula, hétfőn a könnyűsúlyú Varga Miklós fejezte be első meccsével az ötkarikás műsort, és ahogy pontoznak ezen a versenyen, a továbbiakban sem sok jóra számíthatnak a mieink.
Egy biztos: az ellenfél jobb volt. A kérdés csak az: mennyivel?
Fotó: Reuters
Egy biztos: az ellenfél jobb volt. A kérdés csak az: mennyivel?
Egy biztos: az ellenfél jobb volt. A kérdés csak az: mennyivel?
Fotó: Reuters
Egy biztos: az ellenfél jobb volt. A kérdés csak az: mennyivel?

Ami Vargát, a hajdúsámsoni Harangi SE magyar bajnokát illet, a colos kazah fiú, a tavalyi Ázsia-bajnokság ötödik helyezettje már az első két menetben elintézte. Vargát és a meccs sorsát is. A kazahnak mindent benyomtak, még azt is, amit a hajdúsági bunyós ütött, ellenben Máté Attila tanítványának semmit sem, még azt sem, amitől majdnem lerepült az ellenfél feje.

Így fordultak 9-1-es kazah vezetéssel a harmadik menetre, amelyet ugyan kettő-nullra megnyert honfitársunk, de a végeredmény így is 12-3 lett – nem ide…

Sovány vigasz, hogy egy mérkőzéssel korábban az ukrán Olekszandr Kljucskót még gyalázatosabban megverették a kínai Hu Csing ellen…

„Hiába ütötte meg Miki legalább hatszor tisztán a kazahot, mintha hátra kötötték volna a pontozók kezét, úgy viselkedtek. Ezeknek még télen sem volt kesztyű a kezükön, nemhogy a szorítóban… Így nincs értelme a bunyónak, nemcsak a versenyző, hanem az edző is képtelen alkalmazkodni a pontozói felfogáshoz.” – szögezte le Balzsay Károly szövetségi kapitány.

„Szerintem szűken kikaptam, de hogy nem ennyivel, az holtbiztos. A menetek elején én irányítottam, a kazah viszont a végét nyomta meg, s ez jobban tetszett a bíráknak. Nyilván túl kellene lépnem ezen a vereségen, de nem lehet, mert olimpia csak négyévente van.” – kesergett Varga, aki még csak el sem fáradt, a vegyes zónában még hosszú percekig árnyékolt, mintha csak ki akarná ütni magából a rengeteg keserűséget…

„Meghalt az amatőr boksz, ezek a banditák meggyilkolták. Nincs mit tenni, többségben vannak azok, akik tönkre akarják tenni szeretett sportágunkat” – mondta ki a szentenciát a sportágról, egyszersmind a jelenlegi vezérkarról Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke.
Legfrissebb hírek

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Jövő év végén visszavonul Stan Wawrinka

Tenisz
2025.12.20. 09:03

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49
Ezek is érdekelhetik