FIFA: Londonban már nem lesznek túlkoros focisták?

2008.08.11. 18:08
Címkék
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke hétfőn azt javasolta, hogy a 2012-es londoni nyári olimpián kizárólag U23-as válogatottak szerepeljenek a férfiak futballtornáján.
„Olyan szabályozást kell kidolgozni, amely a klubok részére kötelezővé teszi a fiatalok elengedését, túlkorosok viszont nem szerepelhetnének a játékokon" – mondta hétfőn egy pekingi sajtótájékoztatón a svájci sportvezető.Blatter hozzátette: továbbra sem tervezi a FIFA, hogy hivatalos versenynaptárába felvegye az olimpiát.„A naptárunkban az időpontokat a válogatott mérkőzések és kontinentális tornák részére kell fenntartanunk. Az olimpiának nincs állandó időpontja, ezért nem tudjuk beilleszteni a versenynaptárunkba, amelynek időpontjai többségén nem lehet módosítani” – tett hozzá a sportvezető.A pekingi játékok előtt a nemzetközi Sportdöntőbíróság(CAS) azt a határozatot hozta, hogy a klubok nem kötelezhetőek játékosaik elengedésére, mert az olimpia nem szerepel a FIFA hivatalos versenynaptárában.Pekingben minden nemzeti együttesben három-három 23 évesnél idősebb játékos szerepelhet.
Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
26 perce

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
35 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
58 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
1 órája

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
1 órája

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
1 órája

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája