Kínai nagy falat: Szávay Ági kiesett az első fordulóban

2008.08.11. 14:15
Címkék
Szávay Ágnes hétfő délután bemutatkozott az olimpia női teniszversenyében, a magyar lány a kettes pályán találkozott a hazaiak versenyzőjével, Cseng Csiével. A kínai teniszező három játszmában, 4:6, 6:3, 7:5 arányban, nagy küzdelem után verte meg az első olimpiáján szereplő magyar lányt.
Szávay Ágnesnek egy mérkőzés jutott egyesben az első olimpiáján
Fotó: MTI
Szávay Ágnesnek egy mérkőzés jutott egyesben az első olimpiáján
Szávay Ágnesnek egy mérkőzés jutott egyesben az első olimpiáján
Fotó: MTI
Szávay Ágnesnek egy mérkőzés jutott egyesben az első olimpiáján

Szávay Ágnesnek nem jutott könnyű ellenfél a pekingi olimpia női tenisztornájának első fordulójában. Nemcsak azért, mert egy hazai pályán küzdő kínai ellenfelet, Cseng Csiét sodorta útjába a sorsolás, hanem mert a rivális valóban szó szerint „jól csengő név” Szávay számára.

Az idei wimbledoni bajnokság negyedik fordulójában a kínai lány búcsúztatta Szávayt a legjobb tizenhat között, majd az elődöntőig jutott (a tornán kiejtette az akkori világelső szerb Ana Ivanovicsot is).

A világranglistán (tavalyi hosszú sérülése ellenére) 38. helyen álló kínai olimpikon kezdte a mérkőzést. Hozta is az első gémet, a hazai szurkolók pedig hangos ovációval üdvözölték minden egyes pontját, és jelezték: nem rajtuk fog múlni a távol-keleti siker.

Szávay jó szervájának köszönhetően egyenlítette ki kétszer is a hátrányát, ám Cseng Csie 3:2 után kihasználta a rossz kezdést, és brékelt. Szávay azonban bizonyította, hogy az akaratával nincs gond, és a következő gémben szépített.

Ahogy a soltvadkerti lány megrázta magát, Cseng is egyre kevésbé tűnt veszélyesnek. Szávay ismét brékelt, majd a játszmáért adogathatott, és hátrányból visszaküzdve magát beütötte a második játszmalabdát (6:4).

A második szett már nem sikerült ennyire jól. A 25 éves kínai lány kapásból elvette Szávay szerváját, majd végig uralva a szettet – amit rövid esőszünet is tarkított – kiegyenlítette az állást (3:6).

Következett a mindent eldöntő játszma, amely magyar szempontból nem indult túl jól. Cseng megint rögtön az elején elvette Szávay adogatását. A magyar lány 1:2-nél nagyon szorongatta a kínait, de nem sikerült visszabrékelnie.

A következő gémben Szávaynak ráadásul a saját szervájánál is hatalmasat kellett küzdenie a játék megnyeréséért. De ha valamit el lehet mondani Szávayról, akkor az az, hogy ha harcolni kell, ő megteszi. Ezt az erényét most is sikerült előbányásznia, és ami fontos, érvényre is juttatnia, így vissza is jött 4:4-re.

5:4-nél Szávay két labdára is volt a továbbjutástól – nem sikerült. Aztán saját adogatásánál túl sokat bizonytalankodott, ezt pedig kihasználta Cseng (5:6). A kínai közönség szinte eksztázisba került a közeli győzelemtől, a nyomás pedig nem gátolta a helyi versenyzőt, aki kihasználta a lehetőséget, és megnyerte a mérkőzést.

Szávay Ágnes párosban, Arn Grétával az oldalán kedden javíthat.

NŐI TENISZ

EGYES, 1. FORDULÓ
Cseng Csie (Kína)–SZÁVAY ÁGNES (Magyarország, 11.) 4:6, 6:3, 7:5
Legfrissebb hírek

Közel lehet a búcsú, Christian Eriksen távozott a Wolfsburgtól

Német labdarúgás
13 perce

Los Angelesig Tóth Dávid marad a kajakosok szövetségi kapitánya

Kajak-kenu
20 perce

Zemplén-rali: bajnokavatás Szerencsen és környékén november elején

Egyéb autó-motor
58 perce

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
59 perce

Ázsiai Játékok: ezüstérmes az afgán kerékpárosnő, aki férfinak álcázta magát

Kerékpár
1 órája

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
1 órája

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2 órája

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2 órája