Ha az alapverseny jobban sikerült volna…

2008.08.12. 03:40
Címkék

Sidi Péter légiesen könnyednek aligha nevezhető ruházatában úgy fest, mint egy középkori páncélos lovag. Kezében nem karddal, kopjával, hanem – légpuskával.

Elégedett az eredményével?

Azzal feltétlenül, hogy bejutottam a nyolcas döntőbe, s ha valaki ott százhárom pont fölött teljesít, az már kimondottan jó. Én 103.4-et lőttem, ennél jobbat csak a későbbi győztes indiai Bindra.

És a helyezésével?

Azzal sem vagyok elégedetlen. Persze nagyon szerettem volna érmet szerezni, de ahhoz egy ponttal többet kellett volna magammal hoznom az alapversenyből. Nem szabad szomorkodnom, főleg, hogy lesz még két dobásom.

Nem egészen harmincéves korára már igazán rutinos olimpikon…

Nyolc éve, huszonkét évesen még csak az olimpia hangulatával ismerkedtem, Athénban viszont már sikeresebb lehettem volna a tizenkettedik helynél, amelyet ugyanebben a számban elértem. De akkor annak is örülnöm kellett, hogy egyáltalán élek, olyan súlyos motorbalesetet szenvedtem nem sokkal a játékok előtt. A könyökömről szinte leégett a bőr…

Elmondaná, mi játszódik le a fejében verseny közben? Hogy van az, hogy előbb 10.7-et, majd 10.8-at lő, feljön negyediknek, hogy végül egy 10.2-vel és egy 10.0-val zárjon?

Ezen a skálán minden versenyző végigmegy, nézze meg, még Bindrának is akadt kerek tízes, meg 10.2-es lövése. Az nyer, aki minimálisra csökkenti az ingadozást. Idegsport ez a javából, kérem. Ráadásul itt az ember nem tudja kirúgni, kiütni magából a feszültséget, mint a fociban vagy a bokszban, befelé izgulunk, és olyankor jön a gyengébb lövés.

Mint a szétlövésben a 9.1?

Bevallom, akkorra már roppantul elfáradtam…

Legfrissebb hírek

Népsport: Czibor Zoltánék legyőzték a kommunizmust

Népsport
22 perce

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
28 perce

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
35 perce

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
56 perce

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
1 órája

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
1 órája

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
1 órája

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
1 órája