A férfi 77 kilósok B-csoportjának viadalán súlyos sérülést szenvedő Baranyai Jánost szirénázó mentővel vitték a Kínai-Japán Barátság Kórházba, ahol gondos kezek vették kezelésbe. Öt orvos és hét nővér tüsténkedett a versenyző körül, akit mindjárt megröntgeneztek, és – csodák csodájára – a diagnózis nem mutatott sem törést, sem szakadást.

Fotó: MTI
Baranyai szerencsétlen mozdulata

Fotó: MTI
Baranyai szerencsétlen mozdulata
Ezt követően a műtőbe tolták, elaltatták, hogy helyre tegyék a súlyosan kificamodott könyökét. Újra megröntgenezték, hogy biztosan jól illeszkedik-e a sérült rész, majd begipszelték. Három nap múlva kell kontrollra jelentkeznie, és közben figyelni, nem dagad-e meg nagyon a keze.
Halász István, a Magyar Súlyemelő-szövetség főtitkára és a súlyemelő-küldöttség többi tagja mindvégig a sportoló mellett voltak a kórházban. Rövid kórházi tartózkodása alatt meglátogatta a versenyzőt a magyar orvosi csapat vezetője, dr. Tállay András, Schmitt Pál MOB-elnök, Kamuti Jenő MOB-főtitkár, és példaértékű volt Molnár Zoltán és a MOB-iroda együttérzése és segítőkészsége.
Jacques Rogge, a NOB elnöke és Aján Tamás, a nemzetközi szövetség (IWF) elnöke Fehér Tamás MSSZ-elnöknél érdeklődött Baranyai állapotáról.
Az ötkarikás versenyek egyetlen magyar súlyemelője pekingi idő szerint este 7 órakor visszamehetett a faluba, és csak akkor érez fájdalmat, ha lógatja a kezét. Érdekes, amit a sokkoló ficamról mondott: „Egyáltalán nem éreztem, hogy korrigálnom kellett volna a gyakorlat közben, biztosan tartottam a súlyt, amikor egyszerűen elpattant valami.”
Az NYVSC emelője – aki 19-én repül vissza Pekingből – reméli, hogy pályafutásának folytatását nem akadályozza a sérülés, s ha visszatér, biztosan nem fogja félteni jobb kezét.
Legfrissebb hírek

Jövő év végén visszavonul Stan Wawrinka
Tenisz
2025.12.20. 09:03

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni
Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni
Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49
Ezek is érdekelhetik




