Doyne az Albacompba ment

2008.08.13. 03:54
Címkék

Magyarországon belül váltott csapatot az előző idény egyik legjobb légiósa, a Falcóval júniusban kosárbajnoki címet ünneplő amerikai Jara Rubin Doyne. A ponterős hátvéd Szombathelyről Fehérvárra szerződött, és szeptember elsejétől a legutóbb bronzérmes Albacompot erősíti – állítólag dupla annyi pénzért, mint amennyit az elmúlt évadban keresett. Érdekesség, hogy ezt az összeget előző klubja is megadta volna. Információnk szerint a nemzetközi porondra kilépés lehetősége döntött a kék-fehérek mellett, akik régóta fontolgatják, hogy elindulnak a Középeurópai Ligában, amelynek eddig a Nyíregyháza volt az egyetlen honi szereplője.

A 24. évében járó, 193 centis kosárlabdázó tavaly hagyta el hazáját, miután végzett a Mississippi Egyetemen. A Falcóban 20.8 pontos átlagot ért el az alapszakasz során úgy, hogy egyetlen meccset sem hagyott ki a huszonhatból, vagyis megbízható játékosról van szó, aki nem sérülékeny. Bizton állítható, jól jár vele a bajnoki címre már régóta vágyó Albacomp, amelynek így roppant erős lesz a mezőnysora.

A Bam becenévre hallgató Doyne ugyanis Simon Balázs mellé kerül, aki a magyar válogatott első számú irányítója, a hármas poszt pedig vélhetően a rutinos, minden hájjal megkent Velibor Radovicsé lesz a kezdő ötösben, aki már július elején meghosszabbította szerződését. Már csak a magas posztokra kell megtalálnia a megfelelő embert Peresztegi Nagy Ákos edzőnek az október 22-i bajnoki rajtra.

Legfrissebb hírek

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 perce

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
32 perce

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
46 perce

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
48 perce

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
1 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2 órája