Tisza Tibor: irány a pálya!

BORBOLA BENCE, VOLESZÁK GÁBORBORBOLA BENCE, VOLESZÁK GÁBOR
2008.08.15. 01:04
Címkék
Második hazai mérkőzését játssza az Újpest: a lila-fehérek az eddigi egyetlen idegenbeli mérkőzését elveszítő Szombathelyi Haladást látják vendégül. A lilák vezetőedzője, Szentes Lázár a lágyéksérüléséből felépülő Tisza Tibornak helyet szoríthat a csapatban, míg az NB II Nyugati csoportjának gólkirálya, Andorka Péter valószínűleg továbbra is a kispadról figyeli társait.

Tisza Tibor harcra kész.

Az ötszörös válogatott újpesti csatár úgy érzi, lágyéksérülése a múlté. Nagy kérdés azonban, hogy a kiváló támadó az újonc Szombathelyi Haladás ellen kezdő vagy csupán csere lesz... A választ egy nappal a találkozó előtt még maga a játékos sem tudta.

„Szentes Lázár csupán közvetlenül a mérkőzés előtt szokta kihirdetni a kezdőcsapatot, így egyelőre fogalmam sincs, hogy játszom-e vagy sem – mondta a

csütörtöki edzést követően a 24 éves csatár. – Hazudnék, ha azt

mondanám, hogy százszázalékos erőállapotban vagyok. A sérülésem előtt jóformán végigcsináltam a teljes nyári felkészülést, az utóbbi két hétben pedig már rendszeresen edzettem, így nincs nagy lemaradásom a többiekkel szemben. Szóval nem ijednék meg, ha Szentes Lázár pénteken azt mondaná: a kezdőcsapatban kapok helyet.”

Az ötszörös válogatott a héten már teljesen tünetmentes volt, sőt szájsebészeti műtétje után az ínyéből is eltávolították kedden a varratokat, így már semmi akadálya a játékának. Szentes Lázár viszont nem ült le Tisza Tiborral négyszemközt beszélgetni, nem kérdezett rá, hogy a futballista milyen formában érzi magát.

„Hogy milyen formában vagyok? – kérdezett vissza Tisza

Tibor. – Nehéz ezt ilyenkor megmondani. A meccsen majd kiderül. Egy biztos: alig várom már, hogy újból pályára lépjek. Egy gól pedig biztosan sokat segítene a formába lendülésben. Nem aggódom különösebben, bízom abban, hogy nem lesz gond a csatármunkámmal.”

Találni persze olyat, aki péntek este ennek az ellenkezőjét kívánja.

Az NB I újonccsapata, a Haladás vezetőedzője, Csertői Aurél ugyanis úgy véli, Tisza Tibor nélkül is erőteljes hazai rohamokra kell számítaniuk.

„Általában a saját játékunkat próbáljuk játszani, de azért azzal is tisztában vagyok, hogy a Megyeri úton nem mi támadunk többet – érvelt a szakember. – Nagyon oda kell figyelnünk a védekezésre, hogy az újpestiek ne üthessenek rést a hátvédfalunkon. A profi szemlélet azt mondatja velem: akkor lennék elégedett, ha pontot, netán pontokat szereznénk idegenben. Boldogan venném, ha ehhez még jó játék is párosulna.”

Szombathelyen az a kérdés, hogy Csertői Aurél vezetőedző miért nem szorít helyet a kezdőcsapatban az NB II Nyugati csoportját 22 találattal gólkirályként záró Andorka Péternek.

„Nálam a teljesítmény határozza meg a kezdőcsapatot” – mondta a felvetés kapcsán sokat sejtetően az edző.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo megható üzenetet kapott édesanyjától

Foci vb 2026
5 perce

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
22 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
22 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
28 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
36 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
44 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
45 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
56 perce
Ezek is érdekelhetik