Iszinbajeva, a világcsúcstartó "színésznő" már Londonra gondol

Pekingi idő szerint este tízkor ért véget a verseny, s a volgográdi atlétanő csak éjfélre ért le a vegyes zónába, két órán át Oroszország és a világ nagy tévé és rádióállomásainak adta az interjúkat – oroszul és majdnem tökéletes angolsággal. S mire beverekedte magát a konferenciaterembe, már volt háromnegyed egy is...

Sokat vártunk, de megérte. A 26 éves rúdugró hölgy csivitelt, mosolygott, olykor hangosan hahotázott, szinte kokettált, flörtölt az újságírókkal, akiket ugyanúgy ujja köré csavart, ahogy a közönséget. Az alábbiakban válogatást közlünk a kérdésekből és a válaszokból.

Miért bújt be a lepedő alá az utolsó ugrása előtt?

Amit kicsempésztem az olimpiai faluból? Azért, hogy tudjak összpontosítani, mert annyi fotós van körülöttem, hogy máskülönben képtelen volnék az ugrásra fókuszálni. Különben most legalább tudják, hogy az olimpiai faluban lakom, a többi sportolóval, nem pedig valamelyik luxusszállodában.

Milyen volt egy „privát” versenyen ugrani? Hiszen ezen az estén minden ön körül forgott…

Úgy érzem magam, mintha egy színésznő lennék, a közönségemnek ugrok. Feldob engem a nézősereg, a kedvükre akarok cselekedni, nélkülük nem is tudnék ugrani.

Miért mérgesítik fel az ellenfelek? Azt nyilatkozta, hogy dühös lett a tavasszal 492 centit ugró amerikai Stuczynski szavain.

Mert nem vagyok süket és vak, elolvasom az interjúkat, amit mások adnak, és tényleg felhúzom magam. Stuczynski miért mondja azt, hogy megver, hogyha még sohasem vert meg? Ez nem szép. Ezen tehát felidegesítem magam, és ezért ugrom jobban.

Mi a különbség Athén és Peking között?

Nem lehet összehasonlítani. Athénban nem voltam akkora esélyes, mint itt, Pekingben viszont mindenki tőlem várta a csúcsot és a győzelmet.

Jelena, most is két órába került, mire leért a tévésektől a sajtószobába. Mindenkinek nyilatkozik, mindenkinek interjút ad – ez szívből jön, vagy csak ilyen az igazi profi?

Nem, ez nem profizmus kérdése, hanem a szívemből jön. Annyira örülök, hogy önök kíváncsiak rám, tisztelem azt és értékelem, hogy adott esetben két-három órát is hajlandóak várni rám. Ez a minimum, amivel tartozom önöknek. Ha önök nem lennének, senki sem ismerne engem, önök csinálják nekem a píárt, s ezt kötelességem viszonozni.

Mikor éri utol, mikor hagyja le Szergej Bubkát, aki 35 világcsúcsot állított fel?

Soha nem fogom legyőzni Szergejt, mert ő egyedülálló volt. Nem tudom, meddig megy még a rekordhalmozás, addig ugrom, amíg megy...

Következő célja?

London, 2012!

És még mondta, mondta volna tovább, pózolt a fotósoknak, integetett, locsogott, fecsegett, s talán még mindig ott van a konferenciateremben, ha az edzője és a menedzsere nem vonszolja ki onnan...