Habi Ronaldnak mennie kell

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.08.22. 00:43
Címkék

Már mindenki azt hitte, hogy az Újpest keretében a nyári teljes átépítés után nem lesz változás, de egy kis módosulás még most is történt. Habi Ronald másfél évet töltött az Újpestnél, ám a lila-fehérek közölték vele: ha valamelyik klub igényt tart rá, akkor viheti, azaz a futballista szabadon igazolható. Habi Ronald csak azért lehet egy kicsit bosszús, mert az átigazolási időszak augusztus végéig tart, vagyis kapkodnia kell, ha új csapatot akar találni magának.

„Keveset játszottam volna, így végül is jó, hogy elengednek a vezetők – mondta a futballista. – Megállapodtunk, hogy ha keres valaki, mehetek. Sajnálom, mert jól éreztem magam a Megyeri úton, de nincs idő szomorkodni, szeretnék mielőbb új csapatra lelni.”

Információink szerint Habi Ronald nem sokat tölt majd csapat nélkül, Siófokról máris jelentkeztek a futballistánál, hogy mindenképpen átigazolnák. Ehhez a lila-fehérek is hozzájárulnak.

Hír még a Megyeri útról, hogy Kincses Péter térdsérülése szépen javul, s a középpályás hétfőtől elkezdhet kocogni. Arra, hogy teljes értékű munkát végezhessen, még néhány hetet várnia kell.

Legfrissebb hírek

Belgium először viseli furcsa színvilágú váltómezét – a mai mezek

Foci vb 2026
2 perce

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
3 perce

Népsport: Pásttánc a szöuli éjszakában

Népsport
17 perce

A Gyirmóttal és a Mosonmagyaróvárral is felkészülési meccset játszik a Besiktas

Labdarúgó NB II
22 perce

Carlo Ancelotti a legjobban öltöző szövetségi kapitány

Foci vb 2026
23 perce

Először rendeznek Magyarországon hivatalos nemzetközi padelversenyt

Egyéb egyéni
25 perce

Bajnokcsapathoz igazolt a Nyíregyházáról távozott csatár – hivatalos

Labdarúgó NB I
27 perce

Jude Bellingham bejelentkezett James Bond szerepére

Foci vb 2026
31 perce
Ezek is érdekelhetik