Kemény Dénes: „Sikerült kijátszanunk a talonban tartott kártyánkat”

2008.08.22. 15:41
Szenzációs küzdelemben, háromgólos hátrányból felállva verte meg a magyar válogatott Montenegrót a férfi vízilabdatorna elődöntőjében. Kemény Dénes szövetségi kapitány szerint nagyon bejött Gergely István beállítása, és fizikailag is jobban bírták a meccs végét a mieink.
Varga Tamás (balra) és Gergely István. Ezúttal ők tartották versenyben a magyar csapatot
Ftó: MTI
Varga Tamás (balra) és Gergely István. Ezúttal ők tartották versenyben a magyar csapatot
Varga Tamás (balra) és Gergely István. Ezúttal ők tartották versenyben a magyar csapatot
Ftó: MTI
Varga Tamás (balra) és Gergely István. Ezúttal ők tartották versenyben a magyar csapatot

Kemény Dénes mellett a két főszereplő kétségkívül Gergely István és Kásás Tamás volt a Montenegró ellen elődöntőben. Előbbi csereként állt be, és a kapura tartó lövések hetven százalékát megfogva segítette az együttest a fináléba.

„Vártam a lehetőséget, vártam arra, hogy főszerephez jussak, és nagyon boldog vagyok, hogy valóra vált az álmom. Háromgólos hátrányból sikerült gyorsan egyenlítenünk, ezután hátul is összekaptuk magunkat, és mindig volt, aki húzza a csapat szekerét” – nyilatkozta Gergely a lefújást követően.

Kásás Tamás rosszul játszott. De csak az első három negyedben. A záró szakaszban aztán döntetlen állásnál lőtt egy nagyon fontos gólt, majd kétszer is kritikus pillanatban szerelte az ellenfelet.

„Jó érzés… A végén igyekeztem hozzátenni valamit a játékhoz, s örülök, hogy sikerült. Nehéz ennél a csapatnál jobban akarni a sikert, hiszen fiatalok, rendkívül ambiciózusak, de mégis, úgy érzem, hogy az elképesztő sikeréhségünk repített bennünket a fináléba” – mondta Kásás.

Kemény Dénes, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a már említett két pólós mellett Varga Tamást is kiemelte.

„Az eddigi legfontosabb mérkőzésünkön sikerült kijátszanunk néhány eddig talonban tartott kártyánkat – bejött. Gondolok itt többek között Gergely Pista beállítására, Varga Tomi centerjátékára, az emberfórjaink megjátszására” – nyilatkozta Kemény.

„Végigsöpört a csapaton a betegség, ennek ellenére kimondottan jó volt látni, hogy játékosaink jó fizikai állapotban vannak. Kevésbé fáradtak el a végére, mint ellenfeleik, ami nagyban hozzájárult a győzelemhez” – tette hozzá a szakember.

A magyar válogatott az elődöntő másik meccsén a szerbeket elverő Egyesült Államokkal találkozik majd a fináléban. A mérkőzés vasárnap 9 óra 40 perckor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
5 órája

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
2026.09.21. 16:52

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19