most a Fradinál. Akkor német bajnok és kupagyőztes lett, és noha minden tiszteletem a REAC-é, a Budai II László Stadion a legkevésbé sem emlékeztet a Weserre. Komolyan azt mondja, elfogadja, hogy pályafutása csúcsán egy sérülés miatt félresiklott a karrierje?most a Fradinál. Akkor német bajnok és kupagyőztes lett, és noha minden tiszteletem a REAC-é, a Budai II László Stadion a legkevésbé sem emlékeztet a Weserre. Komolyan azt mondja, elfogadja, hogy pályafutása csúcsán egy sérülés miatt félresiklott a karrierje?
A lehető legkomolyabban. Huszonnyolc évesen arra készültem, hogy Brazília ellen ötvenedszer lehetek a magyar válogatott tagja, és már mindenben megegyeztem a Betisszel, vagyis a következő idényben Spanyolországban folytattam volna. Aztán egyetlen rossz mozdulat – megsérült a térdem – áthúzta minden tervem, és gyakorlatilag négy év kiesett a karrieremből. Ha a Betisre gondolok, mindig azt mondom a srácoknak: ne tervezzetek előre, csak a következő mérkőzés számít, arra készüljünk! Nem kell célokat megfogalmazni, nem kell messzire tekinteni, mert sohasem tudhatjuk, mit hoz a holnap. A Fradi lemondott rólam, de én futballozni akartam, ekkor hívott a REAC-tól Kutasi Róbert. Közel lakom, öt perc alatt idebiciklizem, és ha százezer forinttal többet adnának máshol, amiért át kellene autóznom a bedugult városon vagy vidékre utazni minden nap, hát azt mondom, inkább vagyok sokkal többet Lili lányommal, aki ősszel iskolába megy és Krisztián fiammal, aki hároméves, de már püföli a labdát rendesen.
A folyosón mindig azt mondják suttogva: önnek már nem jó a lába…
Lekopogom, nem fáj, egy edzést sem hagytam ki. A felkészülés közben jártunk Szlovákiában, ahol tizenegy órakor játszottunk egy meccset, ebédeltünk, majd háromkor megint meccs kezdődött – mindkettőt végigjátszottam, a második meccs második félidejében rúgtam egy gólt a felezővonalról indulva. Azt hiszem, sérülten, rossz lábbal ez nem ment volna. Bizonyítani akarom magamnak, hogy segítségére lehetek még egy csapatnak, hogy lehet rám számítani, és igen, azoknak a fradistáknak is meg akarom mutatni, akik még drukkolnak nekem.
Elmúlt harminckét esztendős: mit szeretne még elérni?
Mondom, jól érzem magam, megbecsülnek a REAC-nál, szeretnek, bíznak bennem, és ez fontos nekem, talán mondhatom, elég is. De a Fradi-pálya gyakran eszembe jut. Tudja, ott mindenképpen játszani akarok még egyszer. Szeretnék kifutni – akár ellenfélként is – az Üllői út gyepére, és meghallgatni a közönség reakcióját. Az álmaimban ilyenkor tapsol a stadion, és én ott és akkor egy integetéssel, egy meghajlással megköszönöm a Ferencváros szurkolóinak azt a rengeteg szeretetet, amit tőlük kaptam. ½
