Számolás közben is mozognak

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2008.08.28. 00:18
Címkék

Némi felüdülést jelenthet az iskolásoknak, hogy a hétfőn kezdődő tanévben minden héten lesz legalább három testnevelésórájuk. Ennyit minden oktatási intézményben kötelező tartani. Hogy ez sok vagy kevés, az lényegében mindig a tanáron múlik, hiszen korántsem mindegy, mivel telik el a negyvenöt perc.

Nem reprezentatív felmérésünk szerint manapság is sok az olyan testnevelésóra, amelyen két kör futás után a lányok röplabdáznak a teremben, a fiúk meg fociznak a kinti pályán – már ahol mindkettő van. Ennél persze többet ír elő a tanterv, mert a labdajátékok alapjait mindenkinek el kellene sajátítani, valamint az egyéni sportágakat is meg kell tanulni.

Lényegében a kötelező órák mellett fontos a tanárok kreativitása is. A pedagógusoknak van lehetőségük külön foglalkozások tartására és az óraközi szünetek aktív felhasználására is. Alsó tagozatban rendszeres az is, hogy az órák közben megmozgatják a gyerekeket, hogy a figyelmük ne lankadjon, gyorsan felfrissüljenek. Tudunk olyan iskoláról is, ahol a nagyszünetben – általában húszperces – kötelező a mozgás az udvaron, már ha éppen nem szakad az eső.

Ugyanakkor az iskolák többségének célja (ez valamelyest elvárás is a minisztérium részéről), hogy mindennap mozogjanak a tanulók. Nem feltétlenül az órák keretében, hanem azokon kívül is. Ezért aztán sok helyen délutánonként sem zár be az intézmény, mindenki kedvére használhatja a tornatermet és a sportpályát is.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
31 perce

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
36 perce

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
39 perce

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
39 perce

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
1 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
1 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik