Csúszik Balzsay címmeccse

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2008.09.06. 01:36
Címkék
Sérülés miatt elmarad Balzsay Károly szeptember 27-ére tervezett, a WBO nagyközépsúlyú interim övéért kiírt vb-címmérkőzése. A magyar bunyós mecscsét későbbi időpontra halasztották.

Eleinte az volt a kérdés, Jean Pascal vagy Jean-Paul Mendy lesz-e Balzsay Károly ellenfele a WBO (Bokszvilágszervezet) nagyközépsúlyú interim világbajnoki övéért kiírt mérkőzésen, aztán amikor az Universum BoxPromotion egy huszárvágással a csapattárs Gyenyisz Inkint szerződtette riválisnak, úgy tűnt, nem lesz újabb váratlan esemény. Balzsay már edzésbe állt, a hét eleje óta kesztyűzött is a szeptember 27-ére, Hamburgba tervezett gálára, amikor beütött a krach. Az egyik litván sparringpartner kesztyűje felsértette a bőrt a bal szeme alatt, nem meszsze attól a helytől, ahol már a Rubén Eduardo Acosta elleni első interkontinentális bajnoki címmérkőzésén is felrepedt.

„Nem volt mit tenni, le kellett mondanunk a találkozót – mondta szomorúan a WBO világranglista-vezetője. – Már beszéltem az istálló vezetőivel is, ők is mondták, nincs értelme kockáztatni. Most keresik az új időpontot, az biztosnak tűnik, hogy még kétezer-nyolcban bepótoljuk az összecsapást.”

A hol és a mikor azonban egyelőre rejtély. Az október 18-ára tervezett drezdai gála időpontja a sérülés súlyosságához képest közelinek tűnik, így valószínűbb, hogy novemberben hozzák tető alá az ütközetet. „És talán Erdei Zsolttal, illetve a Bedák fivérekkel bokszolhatok egy programban. Legalább ennyi jó lenne ebben a helyzetben. Már nagyon készültem a mérkőzésre, mindent erre tettem fel, és most kárba vész a munka. Ha még valami pozitívumot akarok keresni, akkor azt mondom, legközelebb már az egész felkészülést edzőmmel, Fritz Sdunekkel dolgozhatom végig” – nyilatkozta lapunknak Balzsay Károly.

Minden bizonnyal hétfőig eldől, milyen megoldási javaslattal állnak elő az Universum vezetői, és akkor az is kiderül, hazatérhete néhány hétre Balzsay. Feltehetően igen, és akkor gyakorlatilag bizonyossá válik a téli fellépés.

Legfrissebb hírek

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
14 perce

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
22 perce

Sportlövő-vb: középmezőnyben a magyar pisztolyos vegyes csapatok

Egyéb egyéni
45 perce

Vedran Bosnic félpályás találata a délelőtti edzésen elvitte a prímet

Kosárlabda
50 perce

Faluvégi Dorottya: Bízom benne, hogy márciusban már játszani fogok

Kézilabda
1 órája

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot

Légiósok
1 órája

Dróth Zoltán: Nem én mondtam le a válogatottságot

Magyar válogatott
1 órája

Sztárvédői eladása után táltosodott meg a Dolphins és a Jets

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik