Még csak felkészülnek

K. J.K. J.
Vágólapra másolva!
2008.09.06. 01:36
Címkék

Miután az angolok szombaton Andorrával, szerdán pedig az Euro2008-ról szőtt álmaikat szertefoszlató Horvátországgal csapnak össze, előbbi mérkőzés lényegében a felkészülési időszak utolsó részének tekinthető, még ha vb-selejtezőről is van szó. Hiszen ne legyen kétségünk afelől, hogy Fabio Capello csapata megszerzi a három pontot Andorra ellen Barcelonában, így inkább a hogyanon van a hangsúly.

Az angol kapitányként első tétmeccsére készülő olasz szakembert ugyanis már most „előveszik” a szigetországi lapok, a válogatott felforgatásán túl a harmatos támadójátékot a szemére hányva. Ezúttal valami gálaféleségben reménykednek a kritikusok, főleg azután, hogy a 2008-as Eb-selejtező nyitányaként az angolok úgy verték meg Andorrát 3–0ra idegenben, hogy az első 45 percben (0–0) szinte semmit sem csináltak, amiért meg is kapták a magukét a csapatot elkísérő szurkolóktól.

Capello tehát furcsa helyzetben találta magát: egyrészt meg kell felelnie a közvélemény kívánalmainak (lehetőleg sok gólt szerezni), másfelől gondolnia kell jövő szerdára, amikor is együttesével Zágrábba utazik, hiszen ez utóbbi mérkőzés lesz az igazi erőfelmérő.

Legfrissebb hírek

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
35 perce

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
40 perce

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
46 perce

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
56 perce

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
1 órája

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
1 órája

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik