Kell a jó közösség

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2008.09.19. 00:47
Címkék

Október 1-jétől új szakmai igazgató irányítja az atléták munkáját: az elnökség egyhangú szavazással Dornbach Ildikót választotta meg erre a posztra. A korábbi utánpótlás szövetségi kapitány nagy tervekkel vág neki a munkának, szeretné, ha a szétesőben lévő magyar atlétika újra rangos sportág lenne.

„Nagy problémának érzem, hogy a hazai atlétika individualizálódott, mindenki megy, amerre lát, és nincsen semmiféle kontroll. Úgy vélem, vissza kellene térni a korábbi központi koordinációhoz és segítségnyújtáshoz – magyarázta Dornbach. – Elsősorban nem ellenőrzésre gondolok, hanem arra, hogy a versenyzők érezzék, számíthatnak a szövetség segítségére. Ez a fiataloknál a Heraklész-programnak köszönhetően eddig is jól működött, és meg is volt az eredménye. Nemcsak a teljesítmények javulásán érződött a program kedvező hatása, hanem a versenyzők mentalitásán, hozzáállásán is. A korábban egymástól távol készülő, a másikat sokszor ellenségnek tekintő sportolók a közös munka révén ellenfelek, társak lettek. Sok felnőtt versenyzővel beszélgettem, s világossá vált számomra, hogy nekik is igényük van ilyesmire.”

Dornbach elmondta, hogy a szövetség a szakmai munka eredményesebbé tétele érdekében megpróbálkozik a szakági felkészítéssel, ezért négy szakági edzői posztra pályázatot írt ki.

„Sajnos ott tartunk, hogy a kis versenyzői létszám miatt nincs értelme a korosztályokat különválasztani, ezért a felnőttek és a fiatalok munkáját ugyanaz az edző fogja majd össze – folytatta. – A különböző korosztályok közös edzőtáborozásának előnyei is vannak, a fiataloknak az idősebbek követendő példát nyújthatnak, a felnőtteknek pedig nem árt, ha ismerik a feltörekvő fiatalokat.”

Hozzátette, az eddigieknél jobban akar támaszkodni a tudomány eredményeire, a mozgáselemzések, a terhelés élettani vizsgálata vagy a legális teljesítményfokozók használata javítaná az eredményeket. Fontosnak tartja az edzőbizottsággal való szoros együttműködést, és szeretné, ha sikerülne kialakítani a világversenyeken nyújtott teljesítményen alapuló ösztönzőrendszert.

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
11 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
24 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
31 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
59 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája