A Honvéd a csoportgyőztes

S. Á.S. Á.
2008.09.22. 01:23
Címkék

Az már korábban eldőlt, hogy a C-csoportból a Honvéd és a Fradi jutott be a legjobb nyolc közé a Magyar Kupában, a vasárnapi mérkőzés csupán a csoportelsőségről döntött. A hétfői vak sorsolás szempontjából sem volt jelentősége, a hét végi negyeddöntőben akár újból összecsaphat a két együttes. Az első negyed elején Babay Árpád három találatának köszönhetően 3–1-es vezetésre tettek szert a vendég zöldek, de örömük nem tartott sokáig, mert Molnár Tamás szintén háromszor volt eredményes, így még az első felvonásban a hazaiak jutottak előnyhöz. A második nyolc percben érintetlen maradt Gergely István hálója, a tavalyi Magyar Kupa-ezüstérmes pedig Szivós Márton góljával már néggyel vezetett a szünetben. A harmadik játékrészben Babay Árpád – ki más? – törte meg a Fradi gólcsendjét. A záró negyedben épp a mérkőzés legeredményesebb játékosa hibázott ötméterest, nem úgy, mint Balatoni Máté, aki belőtte a maga büntetőjét, beállítva a 9–6-os végeredményt. „Örülök, hogy nyertünk, leginkább az tetszett, hogy csapatként funkcionáltunk” – nyilatkozta Vad Lajos, a Honvéd júliusban kinevezett trénere.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
6 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
7 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
9 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
9 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
45 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája