Megijedtek a meccs előtt

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2008.09.22. 01:23
Címkék
Hat góllal küldte padlóra az ETO szombaton a DVTK-t. A zöld-fehérek könnyedén nyertek, a roppant visszafogottan futballozó diósgyőriek ellen. A Győr sikerének egyik kulcsfigurája Kovács I Zoltán volt, aki a kiütéssel végződő mérkőzésen két gólt szerzett.

Alaposan helybenhagyta a Győr a Diósgyőrt szombaton. Az Egervári Sándor edzette ETO 6–0-ra ütötte ki a Vágó Attila vezette DVTK-t. A zöld-fehérek a szünetig már négygólos előnyt szereztek, gyakorlatilag negyvenöt perc alatt elintézték ellenfelüket.

A mérkőzésnek több kulcsfigurája is volt.

Böőr Zoltánt nem tudták tartani a miskolciak, Bajzát Péter két gólt lőtt, és az előkészítésből is kivette részét, Kovács I Zoltántól pedig mindannyiszor remeghettek a vendégek, amikor Köteles László kapuja előtt megjelent. A nyáron Újpestről szerződtetett támadó kétszer volt eredményes, s két gól előtt is benne volt az akcióban.

Edzők szokták mondani egy-egy meccs előtt, hogy már a bemelegítésnél látják a csapaton, hogy jó vagy éppen rossz napja van. Ön mikor kezdte el sejteni, hogy nagyon megverik a Diósgyőrt?

Már szerdán – adott meglepő választ Kovács I Zoltán. – Akkor a Diósgyőr elleni kezdőcsapat a tartalékokkal játszott, és nagyon kikaptunk.

Ne mondja, hogy egy vereségből érezte, hogy szombaton parádéznak!

Pedig így van. A rosszul sikerült edzőmeccs után Egervári Sándor kegyetlenül leszidott minket, és miután magunkra maradtunk, mi is sokat beszéltünk arról, hogy még az egymás közötti játék alatt sem követhetünk el olyan nagy hibákat, mint szerdán. Az utóbbi két, rosszul sikerült bajnokink, meg ez az elrontott edzőmeccs nagyon feltüzelt minket, biztos voltam benne, hogy a Diósgyőr ellen harapunk majd.

Ilyen sima találkozóra számított?

A hatgólos győzelem eszembe sem jutott. Arra készültem, hogy erőszakos, masszívan védekező DVTK lesz az ellenfelünk, de csalódtam. A két gyors gól sokat lendített a játékunkon, és elvette az ellenfél kedvét is.

Azt mondják, hogy Bajzát Pétertől csak örökölni lehet a labdát. Ehhez képest a második gól előtt ziccerből passzolt önnek, így csak be kellett gurítania a szinte üres kapuba.

Azért edzésen kaptam már tőle ilyen átadást, sőt az MTK elleni meccsünkön is ő adta nekem a gólpasszt. Szombaton valóban kihagyhatatlan helyzetbe hozott, s a gólöröm közben a taps is Bajzát Péternek szólt. Persze tudom a dolgom, alkalomadtán visszaadom neki ezt a gólt.

Kijött a Győr a gödörből?

Miért, abban volt?

Ön is azt mondta az imént, hogy nem sikerült túl jól az utóbbi két bajnokijuk.

Ez tény, nehéz időszakon vagyunk túl. Sok volt a sérültünk, különböző problémákkal kellett megküzdenünk, ráadásul négy találkozót játszottunk az UEFA-kupában is. Ezt más csapatok is megérezték volna. Az a legfontosabb, hogy lőtávolon belül vagyunk, és hogy sok meccs van még hátra a bajnokságból.

Mit gondol, hol áll majd az ETO a bajnokság végén?

Megvannak a céljaink, de mi nem hangoztatjuk, hogy ezt és ezt akarjuk elérni. Csupán jól szeretnénk játszani, és minél előrébb végezni a tabellán. S ha így játszunk, mint a DVTK ellen, egészen jó helyen fejezzük be a bajnokságot.

Ugye, azért azt nem állítja, hogy mostantól hatosával lövik majd a gólokat?

Persze, hogy nem. Nem lehet mindig ilyen eredményesen futballozni.

Megszokta már Győrt?

ról szól. Az ország legjobb edzőjével dolgozhatom, és jó csapatban szerepelhetek. Jók a körülmények is, és ráadásul sohasem kell a hátam mögé néznem...

Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
3 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
3 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
3 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
3 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
3 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
3 órája