A tinédzserek első nagy sikere

K. K.K. K.
2008.09.25. 23:48
Címkék

Ez volt a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) első hangzatos sikere a felnőttmezőnyben: a felcsúti utánpótlás-nevelő bázis legidősebb korosztálya FC Fehérvár II néven szerepelt a Magyar Kupa szerdai játéknapján, és meglepően magabiztosan, 4–0-s győzelemmel ütötte ki az NB III Bakony-csoportját veretlenül vezető Veszprémet. Csucsánszky Zoltán együttese azért indult a sorozatban, mert a Fehérvár második csapatának nincs külön kerete, a bajnoki meccseken a Varga István gárdájából kimaradó futballisták lépnek pályára, így a klub – egyeztetve a PFLA szakmai vezetésével – úgy döntött: az előző évadban az angol Ligakupában szerepeltetett arsenalos labdarúgókhoz hasonlóan megméretteti a felcsúti tizenhét-tizennyolc éves játékosokat.

„Noha a kényszer szülte a döntést, hiszen aki a kupában egyszer már szerepelt a Fehérvár első csapatában, nem léphet pályára az NB III-as együttesben, jól sült el a kezdeményezésünk – mondta Csucsánszky Zoltán. – Gondoltuk, felmérjük, mire képes a csapat a felnőttek között, arról pedig biztosítottuk a gyerekeket, hogy nem kötjük hátra a sarkukat, ha esetleg kiesnek. Ez a csapat a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián nevelkedő srácokra épül, s igazán tehetséges társaság: a kiemelt korosztályos bajnokságban az élmezőnyben áll, és immár a Magyar Kupa legjobb tizenhat együttese közé is bekerült. És ha már idáig eljutottunk, nem szeretnénk megtorpanni.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
1 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
1 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
1 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája