Búcsú Pekingtől

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2008.09.25. 23:48
Címkék

Címvédőként a második fordulóban búcsúzott Szávay Ágnes a 600 ezer dolláros pekingi WTA-versenyen. A világranglista 26. helyén álló teniszezőt az eggyel mögötte álló Anabel Medina Garrigues győzte le 6:2, 6:2-re. A meccs alig 71 percig tartott, a kulcsa pedig az volt, hogy a spanyol egy híján minden bréklehetőségét kihasználta, ráadásul remekül ütötte be első adogatásait. „Szinte nem is hibázott – mondta Szávay. – Ezzel együtt szorosabb meccs volt, mint amit az eredmény mutat, a labdameneteken belül jól is tartottam magam, de rengeteg apró hibát, néhány centis outot ütöttem. A jövő héten Stuttgartban játszom, és pozitívan állok ahhoz a tornához is.” Szávay leszögezte, az utóbbi hetek történései nem játszottak szerepet a vereségben. „Sajnos hozzám is eljutott, hogy nyilatkozott rólam a volt edzőm, de próbálok nem foglalkozni ezzel. Sikerül függetlenítenem magam tőle, szó sincs arról, hogy emiatt ne menne a játék.” A magyar lány pénteken utazik Stuttgartba, ahol egyesben, valamint párosban a szlovák Daniela Hantuchová oldalán pályára lép.

Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
16 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
29 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik