Ez a játék nem NB I-es...
Még nyolcvan másodperce sem tartott a mérkőzés, amikor Rafa Wolfe borzalmas mozdulattal a nézőtérre bikázta a labdát, pedig nyugodtan levehette volna. A következő „akciónál” Bamba Moussa próbált laposan paszszolni az öt méterre lévő Ferenczi Istvánhoz, hogy aztán a labda bombaként süvítsen el a csatár feje felett. Később pedig, amikor a kapus, Jan Michael Williams a hazagurított labdát a tizenhatoson belül tartózkodó egyetlen erzsébeti csatárhoz passzolta, az Üllői úti publikum nagy része fogta a fejét: kik ezek az emberek, hogy kerültek a Ferencvároshoz?
Bizony néhány játékosról már most kiderült, nemhogy az NB Ies, hanem még az igen szerény színvonalat képviselő NB II-es nívót sem üti meg. Egyszerűen kizárható, hogy ezekből a labdarúgókból összeállhasson egy, az élvonalban is dobogóesélyes futballcsapat. A nézők azt sem értették, miért mennek el a ferencvárosi cserék ötpercenként melegíteni az első félidőben – ha pedig már elmentek, miért ülnek újra és újra vissza a kispadra. Emellett igazán eltörpül, hogy immár vakítóan fehérre festették a reflektorok tartóoszlopait, amelyek erősen rozsdásodtak – ám mi szükség volt erre, ha néhány hónap múlva vadonatúj stadion épül itt?
De kanyarodjunk vissza a meccshez: a Fradi gyorsan megnyugtató előnyt szerzett, ezt leginkább Pintér Csabának köszönhette. Nem új játékosról, hanem a találkozó játékvezetőjéről van szó, aki előbb megadta a hazaiak lesgólját, majd olyan büntetőt ítélt meg Ferenczi István luftrúgásánál, hogy azon még a zöldfehér szurkolótábor is hangosan kacagott.
A szokatlan ajándéktól természetesen megnyugodott a Fradi, noha a korábban látott lendületes játékát ezúttal nem tudta hozni – vélhetően a lábakban van még a csütörtöki kupameccs, amelyen a Haladás 2–1re győzött az FTC otthonában. Nyilván a pluszterhelés okozta fáradtság az oka, hogy a már említett Wolfe egy ártalmatlan beívelés után bugyuta mozdulattal saját kapuja kapufáját találta telibe a labdával. Az első igazán gyorsnak és pontosnak mondható támadás végén Zsivoczky Norbert végképp megnyugtatóvá növelte az FTC előnyét, így a hazai szurkolók, a játékvezető kétségkívül szórakoztató ítéletein kívül még ennek is örülhettek.
A második félidőről sokat elmond, hogy a találkozó előtt a 13. helyen álló ESMTK szépíteni tudott – levegőben lógott tehát a meglepetés. A hazaiak a meghökkentő mozdulatokról csak nem akartak lemondani, a kétgólos előny ellenére egyre többször hangzott fel éles füttyszó a nézőtéren.
A Fradi-tábor ezen a vasárnapon nem mellőzte az iróniát: ha kapusa megfogott egy bátyadt lövést, őrjöngő vastapsban törtek ki.
Nyert a Fradi – de szomorú győzelem volt ez...
