Döntő csata vasárnap

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
2008.10.05. 00:54
Címkék

Pénteken az ukrán Zaporizzsja elleni női kézilabda BL-selejtezőben az első félidőben jól játszott a Dunaferr, szombaton a Nis ellen már kiválóan. A Dunaferr akkor juthat a főtáblára a 16 közé, ha vasárnap az utolsó fordulóban a Zaporizzsja megveri a Nist és a Dunaferr legalább 14 góllal győz az FCK ellen; vagy ha a Zaporizzsja pontot veszít a Nis ellen és a Dunaferr legyőzi az FCK-t.

A magyarok fegyelmezetten végrehajtották a taktikai utasításokat, hatékonyan védekeztek és ezzel összhangban a horvát válogatott Sanela Knezovic is jóval eredményesebben védett. Az egyetlen aggasztó pillanat Temes Bernadett sérülése volt. A 22. percben kifordult az átlövő bokája, és nem is tudta folytatni a játékot. Meglehet, a vasárnapi, hazaiak elleni sorsdöntő találkozón sem küldi őt pályára Imre Vilmos, akinek gondolnia kell szerepeltetésének kockázatára, illetve a szerdai, Debrecen elleni rangadóra.

A hajrában több lehetőséghez jutottak a Dunaferr cserejátékosai is, ám ők sajnos nem sokat tudtak hozzátenni a csapat sikeréhez. Igaz, a magyar együttes nagy különbségű győzelme egy pillanatra sem forgott veszélyben. A roppant erős házigazda, az FCK elleni vasárnapi mérkőzésen – Temes esetleges kiválásával – tovább szűkülnek Imre Vilmos csapatösszeállítási és variációs lehetőségei. Emiatt csökken a Dunaferr-siker és -továbbjutás amúgy is igen szerény esélye.

Legfrissebb hírek

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
2 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
40 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
41 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
41 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
48 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
55 perce

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
56 perce

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
58 perce
Ezek is érdekelhetik