A kevesebbet hibázó csapat nyert a végén

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.10.08. 23:27
Címkék
A Vasas 10–6-ra győzött az Eger ellen az előző bajnokság döntőjének „visszavágóján”, amelyen az ezüstérmes nem játszott jól, és az aranyérmes is csak a végén.

Mint egy csapatnyi manó, úgy ücsörögtek az egriek a lelátó sarkában meccsnyi idővel a rangadó előtt. Minden pólóson köpeny, a kapucni felhúzva, így hallgatták a már ekkor „normál” hőfokon égő Gerendás György eligazítását. Akadt persze, aki közben lopva a vízben dúló serdülőderbit vizslatta, de aztán őket hirtelenjében kiparancsolták a vízből, és a nagyok vették birtokba a medencét. Leszámítva a három olimpiai bajnokot, aki sérülése, műtétje, kezelése miatt még nem játszott. Biros Péter, Szécsi Zoltán, illetve Varga Dániel is részese volt azonban a közönség üdvrivalgásának a kezdés előtt, amikor felolvasták a két egyesület Pekingben győztes tagjainak névsorát. Amelyben természetesen benne volt Kis Gábor, a tavasszal még a ZF-Eger, most viszont már a TEVA-VasasPlaket sapkájában játszó center, akinek 23 másodperc kellett ahhoz, hogy megszerezze első piros-kék gólját a Komjádiban. Hozzájárult ehhez persze az is, hogy legelső támadásából emberelőnybe került a bajnok. Aztán kétgólosba, mert Bárány Attila szabaddobásgólját nem adták meg, ellenben Hosnyánszky Norbert is berámolta második Vasas-korszakának első otthon szerzett bombáját. Ám sütött a fiúkról, hogy október elején járunk, sokasodtak a kontrák, a blokkba, kapufára, kapusba püfölt lövések.

Második nekifutásra sem lettek pontosabbak a felek, volt, aki átúszott a labda felett, kiejtette a kezéből, vagy paszszát lehalászták a levegőből. Közben azért Varga II Zsolt – ő fordított utat járt be, mint Kis Gábor – és Vörös Viktor is lőtt egyet-egyet, úgyhogy a különbség nem változott. Meg a hangulat sem. A Vasas-tábor néha rázendített a többiekkel ellentétben máris jó formában lévő Nagy Viktor nevét skandálva, míg az Eger néhány fővárosba kiránduló szurkolója a második meg nem adott gól miatt érzett csalódottságának adott hangot, amúgy csendben szemlélődött.

A bőséggel osztott fórokból a fővárosiak újra megléptek kettővel, majd kimerítő és nem túl szórakoztató úszóverseny következett, amelyet Varga Dénes zárt le megúszásával, és már három volt közte, főleg mert az Eger igen pazarlóan bánt előnyeivel. A végén könnyebben jöttek a gólok, mintha kezdtek volna bemelegedni a nagy lövők, de ekkorra a lényeg már eldőlt, a bajnok nyerte meg az arany- és az ezüstérmes szezon eleji csatáját.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
5 perce

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Labdarúgó NB I
20 perce

Bunyósból koronglövő – Kótai Mihály ötvenéves lett

Ökölvívás
31 perce

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
1 órája

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
1 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
9 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
9 órája