Húsz perc is elég lehet

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2008.10.08. 23:27
Címkék

Rudolf Gergely eddigi pályafutása tökéletesen példázza, mennyire hullámzó lehet a labdarúgó-karrier. A huszonhárom éves játékos már fiatalon külföldre került, ám mivel nem tudott megragadni a francia Nancy első csapatában – a támadó szerződésében segédkező Bölöni László szerint akkoriban nem volt még érett futballista –, az előző szezont már a DVSC-ben kezdte. Az eleinte csak a Ligakupa-meccseken szereplő, majd az idén a bajnokikon pályára lépők között is alapemberré váló csatár immár egyedüli Magyarországon profiskodó mezőnyjátékosként tagja Erwin Koeman keretének. Mi több, Rudolf Gergely az egyetlen, aki a vb-selejtezők során gólt szerzett. Kérdés, ezek a kuriózumok befolyásolják-e az albánok ellen készülő támadó napjait a válogatott edzőtáborában. „Tény, jobban szeretem, ha a svédek ellen szerzett gólom miatt különböztetnek meg, de állítom: a válogatottnál szóba sem kerül, hogy én itthon futballozom, míg a keret zöme európai klubokban légióskodik – mondta Rudolf Gergely. – Egyik társam sem érezteti velem, hogy kevesebb lennék, így semmi okom arra, hogy én is így érezzem. Sőt megtisztelő, hogy noha Priskin Tamás vagy Feczesin Róbert külföldön játszik, nekem szavaz bizalmat a kapitány. Ezért is örültem a gólomnak: bár amennyire boldog voltam, annyira bántott is, hogy a csapat nem ért vele sokat…” Talán szombaton az albánok ellen – remélhetőleg – a magyar válogatott támadójátéka dominál , és bár még nem tudni, ki lesz a kezdőcsatár, Rudolf Gergely technikás stílusa még csereként is gyümölcsöző lehet. „Abban bízunk, hogy a mi akaratunk érvényesül szombaton, ezért is gyakoroljuk a felállt védelem elleni futballt – folytatta a háromszoros válogatott labdarúgó. – A gyakorlati edzések mellett az elemzésekre is nagy hangsúlyt fektet a kapitány: eddig a mi meccseinket, támadó- s védőjátékunkat értékeltük, de a héten terítékre kerül az ellenfél futballja és kulcsjátékosainak ereje is. Ami engem illet, szeretnék pályára lépni, bizonyítani, és ígérhetem, hogy akár húsz perc alatt is képes leszek kihozni magamból a maximumot.”

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája