Ó, Champs-Élysées…!

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 00:38
Címkék

Egyre inkább mozgásba len dülnek az európai bajnokságok, nem egy helyszínen magyar főszereplőkkel. A nyár végén, ősz elején parádés teljesítménnyel Európa-bajnoki részvételi jogot kivívó válogatottunk egyik kulcsfigurája, Englert Orsolya átmentette pazar formáját a kontinens egyik legerősebb versengésébe, a francia pontvadászatba is. Előzetesen kevesebbre taksált együttese, a SaintJacques Sport Reims csapata öt forduló után három győzelemmel és két vereséggel a tabella hetedik helyén áll. A magyar irányító főszerepet játszott a város újonccsapatának Calais elleni 68–63-as sikerében: 18 pont, 8 lepattanó, 4 gólpassz volt a mérlege. „Most nagyon jól érzem magam. A Champs-Élysées-n sétálok, huszonhat fok van, jól áll a csapat, megy a játék, mi kell még?” – mondta hétfő délután nevetve a telefonba a horvát Gospictól a nyáron Franciaországba igazoló játékos.

A válogatottbeli társnőjével egy országban kosarazó Bujdosó Nóra nyolc pontot tett a közösbe, amikor a listavezető Bourges 69–35-re verte meg a Nantes-ot. Csehországban a Gambrinus Brno rangadót nyert a rendszeres európai kupainduló Kara Trutnóv otthonában 109–88-ra. Az eddig kisebb bokasérüléssel bajlódó Fegyverneky Zsófia gólpasszal mutatkozott be, Béres Tímea főszereplő volt 18 pontjával.

A férfiaknál is akadt bemutatkozónk Németh István személyében, aki kezdőként 11 ponttal járult hozzá a görög bajnokságban új csapata, az AEK Athén 78–59-es sikeréhez a Kolosszosz Rodosz ellen. „Kellett a győzelem, mert a Rodosz közvetlen riválisunk. Jól ment a játék, döntő pillanatokban sikerült betalálnom” – értékelt az öt kísérletéből három triplát bedobó hátvéd.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Udvardy Panna a 16 között búcsúzott Ostravában

Tenisz
2 perce

Zaragozai vereséggel zárta Euroliga-szereplését a DVTK

Kosárlabda
43 perce

Milánó 2026: áramszünet után sima kanadai és svéd siker a curling vegyes párosok nyitányán

Téli olimpia 2026
44 perce

A spanyolok 14 gólos győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
51 perce

Molnár Attila: A rekord még csak a kezdet volt

Atlétika
1 órája

Schmidt Ádám: Közösen tartsuk meg a sportot stratégiai ágazatnak

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi kosár Ek: nyert a Falco Rostockban, megőrizte az esélyt a továbbjutásra

Kosárlabda
1 órája

Sümegi Nóra: Én már az elődöntő után lejátszottam volna a finálét!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik