Törpe óriások

M. Cs.M. Cs.
Vágólapra másolva!
2008.10.14. 23:33
Címkék

A hétfő esti összecsapáson folytatódott az NFL tébolyult hétvégéje. A meglepetésözönt a Super Bowlcímvédő New York Giants veresége tette teljessé az eddig mindössze egyetlen sikert jegyző Cleveland Browns otthonában. A „Barnák” 35–14-es győzelme azt jelenti, hogy csupán a hét végén pihenő Tennessee Titans áll veretlenül aligában. Az „Óriások” pedig befejezték 11 meccsen át tartó győzelmi sorozatukat. Az NFL-ben nagyon sok statisztika készül, de egynek van igazán jelentősége, amelyik az eladott labdák számát mutatja. Nos, ebben a műfajban Eli Manning Clevelandben maradandót alkotott, bár nyilván eltekintett volna tőle. Háromszor is az ellenfél kezébe passzolt, az utolsóból a negyedik negyed közepén Eric Wright 94 yardról visszahordta a labdát, ráadásul a jutalomrúgás helyett az öt elkapásából 154 yardig és egy touchdownig jutó Braylon Edwards kétpontos akciót vitt végig. Hogy Manningnek még rosszabb legyen a hétfő éjszakája, a másik irányító, Derek Anderson 310 yardot és két touchdownt passzolt, eladott labda nélkül! A tavalyi szezonban kiválóan ügyködő quarterbacket nyilván zavarta, hogy az amerikai sajtó egész héten arról cikkezett, hogy a liga egyik legtehetségesebbnek tartott irányítója, a 23 éves Brady Quinn már ott toporog mögötte, cserére várva.

Legfrissebb hírek

Magasugrás: Bátori Lilianna második lett Udinében

Atlétika
8 perce

NOB: először választottak be iráni nőt a tagságba

Egyéb egyéni
30 perce

Két ötödik helyezés a zágrábi UWW-rangsorverseny első napján

Birkózás
32 perce

Juhász Dorka dupla duplával vezette győzelemre a Galatasarayt az Euroligában

Kosárlabda
33 perce

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
43 perce

Milánó 2026: kapust cseréltek a címvédő finn hokisok

Téli olimpia 2026
45 perce

Izraelé a hetedik hely a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
46 perce

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik