Megint a szétlövés…

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2008.10.19. 02:02
Címkék
Ismét szétlövéssel kapott ki az Alba Volán, ezúttal az éllovas Acroni Jesenice jegén 3–2-re.

Nem volt jó hír, hogy a Jesenice simán kikapott a Graz csarnokában, merthogy az Acroni ettől még jó kis alakulat, ráadásul a háromgólos zakó után nyilván dolgozott benne a dac. Ehhez jött még, hogy eddig hatból hat meccset nyertek meg otthon a nyáron sok ászukat hazacsábító szlovénok, mindet hatvan perc alatt, úgyhogy nem sok jó nézett ki a mieinknek. Annál is kevésbé, mert amikor nem is olyan rég Fehérváron fordított felállásban meccseltek, abból csak anynyi pozitívumot lehetett kiemelni, hogy mínusz háromról még visszajöttek a Fehérvári Ördögök, aztán viszont a Jesenice nyerte meg a büntetőpárbajt.

Most is hasonlóképp kezdődött, Jean-Philippe Paré hét perc alatt berámolt egyet, majd bónuszként kiutaltak a Volánnak három kisbüntetést. Ám ahogy a fehérváriak légiósaitól elvárható, Derek Couture is gólszerző lett új munkaadója első meccsén, mégpedig emberelőnyből, bár a hivatalnokok a meccs után végül is Kovács Csaba neve mellé húzták a strigulát. Itt jegyezzük meg, a 2007–2008-as példákat azért nem kell pontosan követni, mert akkor a Volán néhány hét múlva már kutathat az utód után…

Félidőhöz közeledve hirtelen elkezdtek gyűlni a büntetőpercek, legalábbis statisztikailag, mert Gregor Poloncic és Marcel Rodman számára is véget ért a mérkőzés, majd a Blake Forsyth, Ryan Bonni hátvédpáros is pihenhetett kicsit, lezárva a hektikus időszakot. Amely számunkra így is kedves marad, a mostanság hallgatag Palkovics Krisztián ugyanis 2–1-re írta át az állást, így az utolsó harmadnak nyeregből vághatott neki a magyar bajnok. Ám kiütötték onnan, Jean-Philippe Paré meglőtte a másodikat is, úgyhogy jöhetett a hosszabbítás, majd a szétlövés, amelyben ismét a Volán húzta a rövidebbet – avagy David Rodman bosszút állt a tesóért –, két érdekességet is kreálva. Egyrészt egymás után másodszor, összességében harmadszor jutott el a szétlövésig, és mindannyiszor veszített, másrészt a Vienna elleni vereség után ezzel az eredménnyel alakul egy, a szezon elején megéltnél kellemetlenebb 3–2-es sorozat…

Legfrissebb hírek

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skóton

Minden más foci
1 perce

Akárcsak a 2024-es Eb-döntőben, ezúttal is Oyarzabal gólja okozta Anglia vesztét

Minden más foci
12 perce

Modric szerzett vezetést, győzelemmel kezdtek a horvátok az NL-ben

Minden más foci
13 perce

Torna: Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer aranyérmes a mesterfokú bajnokságon

Egyéb egyéni
15 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
15 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
52 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája