Már szent a béke

A mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁNA mérkőzésről tudósított: KECSKÉS ISTVÁN
2008.11.02. 01:11
Címkék
Waltner Róbert ismét hátára vette a Zalaegerszeget: az ősz első felében sokat mellőzött csatár Csank Jánosnál érzi a bizalmat, amit az Újpest ellen péntek este két góllal hálált meg.

A találkozót követően érthető en sokan voltak kíváncsiak Waltner Róbert véleményére, mert újra főszereplővé lépett elő az elmúlt hetekben. Supka Attila nem kedvelte annyira, az őszi idényben igen kevés mecscset játszott végig, de most egyre jobban magára talál: az előző fordulóban Nyíregyházán szerzett gólt, most pedig kétszer betalált a lilák kapujába.

„Csank János érkezése óta nagyot fordult velünk a világ – kezdte a legutóbbi gólkirály. – Egészen más a hangulat, sokkal egységesebb a csapat, eltűntek a belső ellentétek. Igaz, fizikailag még nem vagyunk a csúcson, és taktikailag is nagyon sok elemet kell gyakorolni. Pillanatnyi helyzetünkben pedig jó eredmény a kettő kettő, hiszen az Újpestben olyan futballisták ülnek a kispadon, akik nagyon sok csapatban alapemberek lennének.”

A csatárt persze saját teljesítményéről is kérdeztük, hiszen korábbi újpesti futballistaként volt csapata ellen duplázott.

„Az első gólnál nem volt nehéz dolgom, Roguy Meyé lövése után a kipattanó labdát értékesítettem – emlékezett vissza Waltner Róbert. – A tizenegyesnél tudtam, hogy Balajcza Szabolcs készül belőlem, talán azért is koncentráltam kicsit hosszabb ideig. Biztosra akartam menni, mert tartoztam annyival a közönségnek és a csapatnak is, hogy döntő pillanatban nem hibázom. Sikerült kilőnöm a jobb alsó sarkot, és akkor szinte kiszaladtam a világból. Édes, de milyen édes teher volt, amikor az egész csapat a hátamon feküdt a gól után… Biztos vagyok benne, hogy a lendület megmarad, és bizonyítjuk, hogy igenis jó csapat a ZTE.”

A találkozó krónikájához tartozik, hogy bár több mint hatezren vettek jegyet, a két tábor pedig nem különösebben szíveli egymást, egy-két pályára dobott görögtűztől eltekintve békés volt a meccs, a rendőrök senkit sem állítottak elő.

Legfrissebb hírek

NB I: Zalaegerszegi TE–Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 perce

Gyász: elhunyt Bikár Péter válogatott jégkorongozó, olimpikon

Jégkorong
20 perce

Puskás–Suzuki-kupa: A Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
27 perce

A Ferrari az élre tört; problémák a Mercedesnél a miami sprintidőmérő előtt

F1
29 perce

Superliga: Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
34 perce

A ráadásban darálta be az Altachot, másodszor lett Osztrák Kupa-győztes a LASK

Minden más foci
46 perce

A Tatabánya nyert, és bejutott a döntőbe a kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
57 perce

A férfiak egy-egy győzelemmel és döntetlennel a bennmaradás küszöbén a fallabdacsapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik