Az elnyűhetetlen profi

B. B.B. B.
2008.11.03. 01:32
Címkék

Történetének első NB I-es idegenbeli döntetlenjét (2–2) érte el szombaton az élvonalban a Kecskemét: Tomiszlav Szivics együttese a 91. percben egyenlített a Bp. Honvéd otthonában. A találkozó egyébként meglehetősen feszült hangulatban ért véget, hiszen a kispestiek a 87. percben tizenegyest kértek számon Szabó Zsolt játékvezetőn (a hazaiak szerint Diegót a tizenhatoson belül buktatták), a Bozsik-stadionban két gólt szerző Csordás Csaba viszont egyetért a bíróval, ugyanis szerinte a következő történt: „Diego addig-addig bukdácsolt, amíg be nem esett a tizenhatoson belülre...”

Ami viszont már nem (csak) történelem: Csordás Csaba már nyolc gólnál jár a szezonban.

Pedig a 31 éves kora ellenére még manapság is tinédzserként száguldozó futballista általában a középpályán kap szerepet.

„Nem panaszként mondom, de a csatársorban azért jobban érzem magam – mondta a kecskeméti játékos. – Szélső középpályásként sokkal több a védőfeladatom, többet kell fel-le rohangálnom, de azért így is odaérek a kapu elé. A nyolc gólomban nagy szerepe van a csapat játékstílusának, ha nem a támadófutballt erőltetnénk, aligha állnék ilyen jól.”

Csordás Csaba szombaton a 33. percben előbb kapásból lőtt a kispestiek kapujába, a 91.-ben pedig rá jellemző találattal egyenlített, addig-addig forgolódott, amíg ki nem verekedte magának a lövőhelyzetet. A jó játék titka szerinte egyszerű: a mérkőzés előtti napon mindig nagy adag sajtos-tejfölös tésztát eszik meg ebédre.

„Ez a szokásom még a Siófok játékosaként ragadt rám – árulta el Csordás Csaba. – Többen laktunk egy lakásban, és miután meglőttem első gólomat, a többiek kérdezték, hogy mit ettem előző nap. Nos, azóta minden mérkőzés előtt megeszem a tésztát, és mivel hazai meccseink előtt rendszerint szállodába vonulunk, így az ottani konyhán is tudják már, Csordás Csaba sajtos-tejfölös tésztát kér. Egyébként abszolút nem vagyok babonás, inkább önmagamban hiszek.”

Ami legalább ilyen fontos: a KTE vezetői is hisznek Csordás Csabában.

Habár a játékos rutinosnak számít, a futballpályán még lehet jó néhány sikeres éve, a KTE-Ereco vezetői már leültek beszélgetni vele, puhatolózva profi pályafutása utáni terveiről.

„Valóban leültünk már beszélgetni, szóba került, hogy ha esetleg úgy alakul, idővel szerepet vállalhatnék a klub vezetésében – mondta Csordás Csaba. – Nem zárkózom el ettől az ötlettől, de egyelőre sokkal fontosabb számomra, hogy a pályán nyújtsak maradandót. Motivációnak mindenesetre nem rossz: ezentúl kettőzött erővel harcolhatok a klubért, hogy a mostani jó szereplés ne csupán fellángolás legyen az együttes életében.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
52 perce

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
56 perce

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
1 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
1 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
2 órája