Így gyakorol a Veszprém

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.11.08. 23:58
Címkék
A BL-csoportküzdelmek negyedik fordulójában az MKB Veszprém az ukrán bajnok ZTR Zaporizzsját fogadta. A szombati találkozón jóformán csak edzett a magyar együttes.

A veszprémiek szombati vendége, az ukrán Zaporizzsja a német Flensburgtól idegenben, a magyar bajnoktól pedig otthon szenvedett nagy gólkülönbségű vereséget, az izlandi Haukartól viszont csak egy góllal kapott ki Hafnarfjördurban. Ennek azért volt jelentősége a szombati csata előtt – s erre Mocsai Lajos nagyon határozottan felhívta játékosai figyelmét –, mert a Haukar csarnokában botlott az MKB.

„Egy percig sem gondolom, hogy az ukránoknak csipetnyi esélyük is lenne, ám az is biztos, hogy nagyon meg akarják nehezíteni a dolgunkat – mondta a csata előtt a magyar tréner. – Sok képzett játékosuknak a BL kitűnő lehetőség tudásuk megmutatására, agresszív hatos védőfaluk áttörése pedig Zaporizzsjában sem volt mindig egyszerű.”

Az előjelek a Veszprém szempontjából nem voltak jók, mert a lábát fájlaló (a válogatottban a horvátok legyőzésekor megsérülő) Eklemovics Nikola nem edzhetett a héten, s nem is vállalta a mérkőzést (a jövő hét végére épül fel), valamint a második számú kapus, Ivan Pesic is kényszerpihenőt tart, mert pénteken elszakadt a bokaszalagja. A helyére az ifjúsági csapatból Andorka Gábor került. Ivan Lapcsevicsnek is a lába fájt, de ő játszott.

A veszprémiek mozgékony védőfalán, amelyet remekül dirigált Dejan Perics, csak elvétve tudott áttörni a vendégcsapat (14–7). A hazaiaknál Ilyés Ferenc olykor tíz méterről is betalált, s Marko Vujin is bátran vállalkozott. Az ukránoknál csak Szerhij Burkának akadtak felvillanásai, de úgy tetszett, őt szándékosan „meglövették” Gál Gyuláék. A biztos vezetés viszont könynyelművé tette a Veszprémet, s ezt ki is használta a Zaporizzsja (18–16). A közönség egy része ébresztőt kiáltott, és Perics bravúrjai, valamint Pérez Carlos, Vujin és Ilyés Ferenc góljai átlendítették a holtponton a Mocsai-csapatot (28–17). A végén már csak edzegetett az MKB, és Andorka is beállhatott a kapuba. Jövő vasárnap Flensburgban játszik a Veszprém.

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
2 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
2 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik