Sohasem elégedett

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2008.11.11. 23:25
Címkék
Tovább folytatja remeklését Böczögő Dorina a Világkupasorozatban. A glasgow-i, ugrásban szerzett aranyérem után a hét végén Ostravában újabb első helyet ünnepelhetett, s ezt „megtoldotta” egy ezüstéremmel is.

Glasgow-ban ugrásban diadalmaskodott – kell-e mondani, hogy Ostravában is ezen a szeren volt a legjobb?

„Lassan tényleg kijelenthetem, hogy ez a kedvenc szerem, hiszen az olimpián is az ugrásom sikerült legjobban, s azóta a szombathelyi Világkupa-versenyen bronz-, míg a glasgowin aranyérmet szereztem – mondta a békéscsabai színekben versenyző tornász. – Most pedig itt az újabb első hely, szintén ugrásban. Ostravában kicsit kockáztattam, hiszen az olimpián már bemutatott ugrásomat vettem elő, és a Jurcsenko másfél csavarral kifejezetten jól sikerült. Ennek ellenére meglepett az aranyérem, a mezőny alapján a dobogóra vártam magam, de inkább a második vagy harmadik helyre.”

Böczögő – akárcsak Glasgow-ban – ezúttal is három szeren került döntőbe: ugrásban, gerendán és talajon. Ostravában indult felemás korláton is, ám ez a szer mostanában valahogy nem igazán megy a fiatal tornásznak. A szerbajnokságon is rontott felemás korláton, s a cseh városban sem került be a legjobb nyolc közé.

Talajon viszont jelentősen felülmúlta glasgow-i teljesítményét – ott kicsit „elkényelmesítette” őt az ugrás aranyérme, így rontott.

„Ostravában kicsit könnyebb dolgom volt, hiszen két napon rendezték meg a szerenkénti döntőket, az ugrás az első napon volt, a gerenda és a talaj pedig a másodikon – folytatta Böczögő. – A glasgow-i esetből tanultam, és most igyekeztem teljesen elfelejteni, hogy ugrásban aranyérmes lettem. A gerendán nem volt akrobatikus kötésem, és időtúllépésem is volt, talajon viszont sokat vártam magamtól. Nem is sikerült rosszul a gyakorlatom, de nem vagyok teljesen elégedett. Igaz, sohasem vagyok az…”

Talán épp az örök elégedetlenségben rejlik Böczögő sikerének kulcsa.

Nincs megállás, hiszen a hét végén újabb Világkupa-viadal vár rá, ezúttal Stuttgartban.

„Jóslatokba egyáltalán nem bocsátkoznék, hiszen az előzetes nevezéseket látva nagyon nehéz dolgom lesz. A mezőny mármár világbajnoki szintű, persze ez nem jelenti azt, hogy eleve feladom. Nagyon remélem, hogy az elmúlt hetek sikerei után már vetélytársként számolnak velem a többiek” – zárta Böczögő.

Legfrissebb hírek

Ismét hátrányba került a Loki – Köbenhavn–Debrecen Kl-selejtező-visszavágó

Európa-konferencialiga
1 perce

NBA: rekordösszegért kelt el a Los Angeles Lakers – hivatalos

Kosárlabda
16 perce

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
16 perce

Milák Kristóf országos csúccsal Európa-bajnoki bronzérmes 100 gyorson

Úszás
17 perce

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
27 perce

Kajak-kenu: megvan a vb-csapat, harmincheten utaznak Poznanba

Kajak-kenu
29 perce

Kós Hubert Európa-bajnok 200 háton – videó

Úszás
30 perce

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
39 perce