Stadiont vennének

KISS ÁRPÁDKISS ÁRPÁD
2008.11.14. 12:48
Címkék

Évekkel ezelőtt kezdődött a tárgyalássorozat a MÁV Zrt. és Szombathely megyei jogú város önkormányzata között a Haladás stadionja és a hozzá tartozó területek megvásárlásáról. Nem volt hiábavaló a város képviselőinek fáradozása, mert valószínű, hogy még az év vége előtt aláírják a megállapodást a létesítmény és területek eladásáról. Igaz, a városnak nem kevés pénzébe kerül ez, hiszen mintegy 600 millió forintot kell majd fizetnie a MÁV Zrt.-nek. Ha megvalósul az üzlet, a városvezetők kihasználnák az új lehetőséget: ha a Haladás kijut a nemzetközi porondra, illő lenne megfelelő körülmények között fogadnia ellenfeleit, ezért első ütemben a stadion felújítását és modernizálását szorgalmazzák. Az idén az öltözőket és a kommunális helyiségeket már átalakították, de szeretnék a lelátókat is korszerűsíteni. Nemcsak a Rohonci úti stadion átépítése szerepel a programban, hanem az edzőpályák folyamatos felújítása is, továbbá az eddig jóformán kihasználatlanul álló, a szombathelyiek által „cirkusznak” nevezett területet is hasznosítani akarják.

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor búcsúzott a Roland Garros selejtezőjében

Tenisz
12 perce

Vitorlázás: Érdi Mária az élre állt az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
24 perce

Giro: Ganna nyerte az időfutamot, Eulálio megtartotta a rózsaszínt

Kerékpár
43 perce

Jan Van Daele: Konferencialiga-indulás? Minden rendben!

Minden más foci
51 perce

Carlos Alcaraz nem indul Wimbledonban sem – hivatalos

Tenisz
1 órája

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Attila vívótréneré az áprilisi díj

Utánpótlássport
1 órája

Amikor Puskás Arsenal-mezben lőtt óriási gólt Gordon Banksnek – videó

Bajnokok Ligája
1 órája

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik