Az állásába került

A. Z.A. Z.
2008.11.20. 22:57
Címkék

Székesfehérvárott továbbra sem nyugszanak a kedélyek, főként a Raktár utcai lelátókat rendre megtöltő szurkolók hőzöngenek a Salzburg elleni vasárnapi EBEL-mérkőzés kapcsán meghozott súlyos osztrák fegyelmi döntések miatt. Segítendő az amúgy is súlyos anyagi gondokkal küzdő szakosztálynak, gyűjtést szerveznek, hogy összedobják a kiszabott 2500 eurós büntetést vagy legalább annak nagyobb részét. Cégek jelezték, segítenek, magánemberek ajánlják fel összekuporgatott pénzüket – az idős bácsi 90 eurója a sokat megélt helyiek szemébe is könnyet csalt.

Derek Couture, a 12 mecscses eltiltást kapó kanadai játékos is elérzékenyült, midőn tudatta vele a vezetőség, fel is út, le is út – mindazonáltal másra nemigen számíthatott a 24 éves csatár, mint szerződése felbontására. Talán a másik büntetett, a 16 találkozóról eltiltott Ryan Bonni is elkezdett pakolni, ám neki ajánlatot tettek: szerződése a súlyos tett ellenére érvényben maradhat, de a teljes időtartamára harmincszázalékos fizetéscsökkenéssel. A két hete az Európában játszó kanadaiak válogatottjába meghívott, ám sérülése miatt a szereplést lemondó hátvéd néhány nap gondolkodási időt kért, amit a menedzsment elfogadott.

A szakosztály megírta levelét az Erste Bank Liga vezetőségének, amelyben reagál az Ausztriában megfogalmazott alaptalan vádakra, a salzburgiak provokatív viselkedésére, illetve kifogásolja a precedens nélküli, meglepően hosszú eltiltásokat. Ha már óvásra nincs lehetősége…

Eközben a 21 pontjával a tízcsapatos sorozat 7. helyén álló, megtizedelt csapat Ted Sator vezetésével ma a 27 pontos, 4. Linz otthonában lép fel – jelen helyzetben bizony hatalmas bravúr volna a pontszerzés.

Legfrissebb hírek

Kinevezték Paulo Fonsecát a Sporting új edzőjének

Bajnokok Ligája
2 perce

U21: új csapat épül, elöl két Kováccsal – Németh Antal keretet hirdetett

Magyar válogatott
2 perce

Rafael Nadal a Real Madrid elnökségi tagja lett

Spanyol labdarúgás
13 perce

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 órája

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
1 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
1 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
1 órája

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája