Kemény büntetés: 20 százalék mínusz!

R. B. B.R. B. B.
2008.11.20. 22:57
Címkék

Mint arról már beszámoltunk, a Szeged-Beton VE elnöksége jelezte, nem megy el szó nélkül a csapat újpesti döntetlenje (9–9) mellett, főleg mivel nem ez volt az első balul elsült mérkőzés a szezonban. A lila-fehérek már a kupában is megtréfálták a Szegedet (meglepetésre búcsúztatták a negyeddöntőben), aztán a Honvéd ellen megnyert meccset bukott el Kásás Zoltán csapata, a bajnok Vasassal szemben minimum döntetlenre jók lehetettek volna, míg a LENkupában a Barcelonától szenvedtek felettébb kellemetlen vereséget. Múlt szombaton pedig következett az említett Újpest elleni meccs.

Játékosértekezletet „tartottunk, amelyen ismertettük a csapattal az elnökség határozatát – kezdte Körtvélyessy Péter elnök. – Eszerint minden játékos egyhavi bérének húsz százalékát vonjuk el. Az edzésmunka rendben van, a játékosok viszont nem tartják be maradéktalanul az edzői utasításokat, s a döntő pillanatban figyelmetlenek. Többször felhívtuk erre a figyelmüket, a szép szó viszont nem használt, ezért ehhez a módszerhez kellett folyamodnunk. El vagyok keseredve, és kértem a pólósokat, a jövőben ne szomorítsanak el.”

Körtvélyessy azt is elmondta, hogy az összeget nem veszítették el végleg a vízilabdázók, ha bekerülnek a rájátszásban a legjobb négy közé, prémium formájában még visszakaphatják. Az elnök kiemelte azt is, három, három és fél negyedig a legjobbakkal is felvették a harcot, s úgy ítéli meg, jó irányba haladnak, látszik Kásás Zoltán munkája az együttesen, de nem tűrhették tovább a fegyelmezetlenségeket.

A szakembertől megtudtuk, már korábban kilátásba helyezték a pénzbüntetést, s noha ő nem szereti az efféle szankciókat, elismerte, valamilyen módon fel kellett ébreszteni a fiúkat. Kásás Zoltán szerint nem lesznek együttesen belüli konfliktusok abból, hogy minden játékos (egyéni teljesítményétől függetlenül) egyforma büntetést kapott, de elismerte, teljesen igazságosan sohasem lehet dönteni. Hangsúlyozta viszont, hogy csapatként, fegyelmezetten kell játszaniuk a folytatásban.

Legfrissebb hírek

Vasas–Fradi: a rendőrség könnygázzal vetett véget a verekedésnek, több ezren köhögtek a stadionban

Labdarúgó NB I
1 perce

Iraola nem biztos benne, hogy Szoboszlai rendbe jön a válogatott meccsekre

Angol labdarúgás
13 perce

Vívás: vk-bronz a junior női tőrcsapattól Franciaországban

Utánpótlássport
19 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
33 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
36 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
37 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
37 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
42 perce