Kettőjük közül egyértelműen Ibrahimovic lesz majd a középpontban, hiszen ma ő számít az Inter legfontosabb játékosának, bizonyos értelemben ő a jelképe az Internazionalénak. Ibra, aki ontja a gólokat (a bajnokságban már hétnél jár, ezzel holtversenyben harmadik a góllövőlistán), akinek – egyedüliként a több mint féltucatnyi támadó közül! – teljesen biztos a helye a kezdőben, aki forradalmasította a középcsatárjátékot. A bosnyák származású svéd csatár ugyanis hatalmas termete ellenére nem az ellenfél 16-osán lehorgonyzó és a felíveléseket, beadásokat, indításokat leső klasszikus center, hanem egy végtelenül mozgékony, a védőket őrületbe kergető, a pályát széltében-hosszában bejátszó modern támadó, akinek párját ritkító technikája van, és olyan fizikuma, hogy a hátvédek zöme egyszerűen lepattan róla. Ráadásul annyira hidegvérű, már-már flegma tud lenni a pályán és azon kívül egyaránt, hogy biztosak lehetünk benne: nem fog meghatódni csak mert újra a Juventus ellen kell játszania.
Korántsem mellékesen jegyezzük meg, hogy bár Ibrahimovicot – a hatok többi tagjához hasonlóan – árulónak tartják a Juventus drukkerei, Alessandro Del Piero, a Juve csapatkapitánya és szimbóluma alighanem áldja a napot, amikor Zlatan elköltözött Torinóból. Kettejük játéka ugyanis – testfelépítésük különbözősége ellenére – annyira hasonló, hogy aligha van edző a világon, aki együtt merte volna játszani őket, s nem inkább egyiküket preferálta volna egy „klasszikus“ csatárral, mondjuk Trezeguet-vel. Nem véletlen, hogy Del Piero – immár Ibra nélkül – valósággal szárnyalt a legutóbbi két és fél idényben: először gólkirály lett a B-ligában, majd ismételt a Serie A-ban, és ebben az évadban is szenzációsan teljesít. Kettejük párharca lesz a szombat esti Internazionale–Juventus csata egyik fénypontja, de persze nem szabad megfeledkezni a többi nagyszerű futballistáról, például Júlio Césarról, Maiconról, Javier Zanettiről, Cambiassóról, Chielliniről, Camoranesiről, Nedvedről, Amauriról sem.
Mint ahogy nem felejthetjük el azt sem, hogy az olasz sajtó szerint Ibrahimovic az őszi játéka alapján jobban megérdemelné az Aranylabdát, mint a nyár óta nem sokat mutató Cristiano Ronaldo, és arról sem, hogy Ibra egy aranylabdát már begyűjtött: harmadszor lett övé az Aftonbladet svéd lap és a svéd szövetség közös elismerése, amely a legjobb svéd futballistának jár, és amelyet korábban még senki sem szerzett meg ennyiszer. A díjátadás kapcsán pedig a sajtónak ritkán megnyíló sportoló egészen meghökkentő dolgokat mondott el magáról: „Fiatalabb koromban nemcsak tékvandóztam, hanem asztaliteniszeztem is, és biztos vagyok benne, hogy ha valamelyik egyéni sportban maradok, akkor olimpiai érmet nyertem volna… Jól érzem magam Milánóban, bár bevallom, alig ismerem a várost, igaz, nem is érdekel különösebben, akárcsak a többi hely, ahol valaha is éltem. Harmadik éve lakom itt, de tulajdonképpen csak azt az utat ismerem, amely a házamtól az edzőközpontig visz és vissza… Annyira szeretem a gyerekeimet, hogy néha eszembe jut, abba kellene hagyni a futballt, hogy csak velük lehessek. Persze tudom, labda nélkül nem bírnék élni, amikor elmegyünk nyaralni, akkor is két-három nap után már fociznom kell… Nem szoktam mesét mondani a gyerekeknek, mert általában a tévé előtt alszanak el, ellenben nagyon jól megy a pelenkacserélés.“
Ha ettől nem tojnak be az ellenfelek…
