Újra felemás nap

R. P.R. P.
2008.11.22. 00:38
Címkék

Váratlanul sima mérkőzésen a magyar női válogatott kikapott Lengyelországtól a drezdai olimpia nyolcadik körében. Pedig ez az összecsapás elvileg rangadónak számított, ám a mutatott játék alapján Horváth József csapatának semmi esélye sem volt. Rudolf Anna világossal gyengén játszott, néhány lépés alatt vesztett állásba kerül, ahonnan már nem tudott megmenekülni. Az eddigi sikerember, Vajda Szidónia szintén a világos bábukat vezetve kapott ki, pedig az Iweta Rajlich elleni játszmája első felében még a győzelem is egészen közelinek tűnt.

Az éltáblán Hoang Thanh Trang, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Mádl Ildikó remije csak a szépítésre lett elég, a vége 3:1 oda.

A férfiak Olaszország ellen ültek asztalhoz. Pintér József együttese papíron minden asztalon erősebb játékossal állt ki, a színeloszlást figyelembe véve a 4:0ás kiütés sem tűnt irreálisnak.

Berkes Ferenc, majd a bombaformában szereplő Almási Zoltán győzelmével indult a találkozó, mindketten gond nélkül intézték el sokkal alacsonyabb értékszámú ellenfeleiket.

Polgár Judit tüdőgyulladással is vállalta a játékot, de betegsége nagy akadálynak bizonyult, és veszített a jóval gyengébb Michele Godenától. Polgárnak zsinórban ez már a harmadik veresége.

Lékó Péter precíz játékkal, nagyszerű végjátékvezetéssel szerezte meg a győzelmet a hazánkban élő Fabiano Caruana ellen, így a magyar csapat 3:1-re megnyerte az összecsapást.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

„Nem vagyok biztos benne, hogy rendbe jön” – Iraola Szoboszlai sérüléséről

Angol labdarúgás
2 perce

Simán nyert, a női kézilabda Európa-liga csoportkörének kapujában az Esztergom

Kézilabda
22 perce

Norris-uralom és kettős Red Bull-dobogó Brazíliában; a Mercedes konstruktőri bajnok!

F1
25 perce

Simán kikaptak Schäferék a Freiburg vendégeként

Német labdarúgás
26 perce

Őrült meccsen pontot mentett, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
26 perce

Kevés helyzet, nagy küzdelem minden labdáért – Vasas–Ferencváros 0–0

Labdarúgó NB I
31 perce

Férfi vízi ob I: ismét felülkerekedett a BVSC a Honvédon

Vízilabda
44 perce

Varga Barnabás fejes góljával nyert az AEK, Redzic is betalált a Salzburgban

Légiósok
46 perce