Miss a férfias csata hőse

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
2008.11.23. 23:40
Címkék
A PLER megint remek mecscset játszott a Dunaferr-rel, de így is az újvárosiak jutottak a KEK nyolcaddöntőjébe.

A párharc első összecsapásán idegenben 32–30-ra győzött a Dunaferr, így nyugodtan kezdhette a találkozót. A vendégek esélyeit növelte, hogy Nagy Károly vezetőedző bővebb kerettel gazdálkodhatott, mert Zsembery Tamás, Harsányi Gergely és Korsós Ádám is játékra jelentkezett. Az első pillanattól órási iramot diktált mindkét gárda, a rohanás azonban gyakran hibákat eredményezett. A PLER kezdett jobban, nyitott védekezése egy ideig hasznos fegyvernek bizonyult, Zsembery Tamás (a Dunaferr bajnok és KEK-döntős csapatának egykori hálóőre) is alaposan felkészült a hazaiak lövőrepertoárjából. A félidő közepén a Dunaferr vette át a kezdeményezést, a 12. percben már három gól volt a hazai csapat előnye. A vendégek időt kértek, és néhány percen belül ismét visszavették a vezetést. A Dunaferr szélsői, Miss Zoltán és Törő Szabolcs megvillantak, így minimális előnnyel vonulhattak pihenőre a hazaiak.

Mindkét együttes keményebb védekezést alkalmazott a második félidőben, a hatos vonalon gladiátorokat idéző küzdelem zajlott. Az ukrán bírópáros egy-egy hibája is borzolta a kedélyeket. Állandósult a Dunaferr 2-3 gólos előnye, Miss Zoltán szinte nem tudott hibázni. A mérkőzés hajrájában a két beállós, Zubai Szabolcs és Pordán Bálint akaszkodott öszsze, utóbbi kétperces büntetést, a hazaiak játékosa azonnal piros lapot kapott.

A hazai csapat ádáz csatában juttatta érvényre nagyobb tudását, s folytathatja a küzdelmet a nemzetközi porondon.

Legfrissebb hírek

Távozik a ZTE saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 perce

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
1 perce

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
7 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
45 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
45 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
46 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
53 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
59 perce
Ezek is érdekelhetik