Bátorságot és őszinteséget!

KEMÉNY KRISTÓF, PIETSCH TIBORKEMÉNY KRISTÓF, PIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 02:22
Címkék
Egy órában egy évről, avagy Erwin Koeman csütörtök délelőtt hatvan percen át értékelte az általa vezetett nemzeti együttes 2008-as produkcióját, és a jelek szerint mondandója legalább akkora sikert aratott, mint a világbajnoki selejtezősorozat tavaszi folytatását a második helyről váró válogatott: a Magyar Labdarúgó-szövetség vezérkara egyhangúlag fogadta el a beszámolóját. Miután felelt az elnökségi tagok kérdéseire, a szövetségi kapitány készséggel nyilatkozott a sajtó munkatársainak is.

Prezentációjának az Úton a stabilitás felé címet adta. Hol tart most a csapat ezen az úton?Prezentációjának az Úton a stabilitás felé címet adta. Hol tart most a csapat ezen az úton?

Megtette az első lépést – válaszolta a hivatalosan május elsején munkába álló Erwin Koeman. – Azt gondolom, jó irányba haladunk, de a dicséretből, jobban mondva az öndicséretből legyen elég ennyi. Majd akkor ünnepeljünk, ha elértük a kitűzött célt.

Mikor bontana pezsgőt?

Ha kvalifikálnánk magunkat egy rangos világtornára. És mielőtt arról faggatnának, hogy kijutunk-e a dél-afrikai világbajnokságra, leszögezem: a március végi albániai selejtező sorsdöntő lesz, ha ott megfelelő eredményt érünk el, akkor lehet ábrándozni. Illetve ábrándozni akkor sem szabad, mert hiába alakulnak jól a dolgaink, a realitást nap mint nap szem előtt kell tartanunk. Noha kétségkívül a csúcsra törünk, egy percig sem feledhetjük, honnan indultunk.

Ha már itt tartunk: honnan?

Én speciel onnan, hogy amikor komolyan felvetődött a magyarországi munka lehetősége, annyi negatívummal találkoztam, mint előzőleg soha. Szinte mást sem hallottam, mint azt, hogy a magyar futball ilyen gyenge, a válogatott játékosok olyan rosszak, a közeg pedig borzasztó. Mivel ezt sokan sulykolták belém, a végén már-már tényként kezeltem – hogy aztán hamar rádöbbenjek: ennek a fele sem igaz.

Csupán a negyede?

Annyi sem! Az első naptól kezdve kizárólag olyan emberek vesznek körül, akikről sugárzik, hogy mindenre hajlandóak a sikerért. Bár figyelmeztettek arra is, hogy lesznek motivációs problémáim, nem lettek: a labdarúgók hozzáállására akkor sem tudnék egy rossz szót mondani, ha akarnék. Na, nem mintha akarnék… Biztató, hogy az elnöktől kezdve a középhátvéden át a masszőrig


folytatás...
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
23 perce

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
24 perce

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
31 perce

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
35 perce

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
45 perce

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
1 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
1 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik