Bátorságot és őszinteséget!

Prezentációjának az Úton a stabilitás felé címet adta. Hol tart most a csapat ezen az úton?Prezentációjának az Úton a stabilitás felé címet adta. Hol tart most a csapat ezen az úton?

Megtette az első lépést – válaszolta a hivatalosan május elsején munkába álló Erwin Koeman. – Azt gondolom, jó irányba haladunk, de a dicséretből, jobban mondva az öndicséretből legyen elég ennyi. Majd akkor ünnepeljünk, ha elértük a kitűzött célt.

Mikor bontana pezsgőt?

Ha kvalifikálnánk magunkat egy rangos világtornára. És mielőtt arról faggatnának, hogy kijutunk-e a dél-afrikai világbajnokságra, leszögezem: a március végi albániai selejtező sorsdöntő lesz, ha ott megfelelő eredményt érünk el, akkor lehet ábrándozni. Illetve ábrándozni akkor sem szabad, mert hiába alakulnak jól a dolgaink, a realitást nap mint nap szem előtt kell tartanunk. Noha kétségkívül a csúcsra törünk, egy percig sem feledhetjük, honnan indultunk.

Ha már itt tartunk: honnan?

Én speciel onnan, hogy amikor komolyan felvetődött a magyarországi munka lehetősége, annyi negatívummal találkoztam, mint előzőleg soha. Szinte mást sem hallottam, mint azt, hogy a magyar futball ilyen gyenge, a válogatott játékosok olyan rosszak, a közeg pedig borzasztó. Mivel ezt sokan sulykolták belém, a végén már-már tényként kezeltem – hogy aztán hamar rádöbbenjek: ennek a fele sem igaz.

Csupán a negyede?

Annyi sem! Az első naptól kezdve kizárólag olyan emberek vesznek körül, akikről sugárzik, hogy mindenre hajlandóak a sikerért. Bár figyelmeztettek arra is, hogy lesznek motivációs problémáim, nem lettek: a labdarúgók hozzáállására akkor sem tudnék egy rossz szót mondani, ha akarnék. Na, nem mintha akarnék… Biztató, hogy az elnöktől kezdve a középhátvéden át a masszőrig