Feszültség mellé gólok

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.11.28. 23:34
Címkék
Az őszi utolsó előtti fordulót rendezik a hét végén a Ligakupában. A szombati játéknap legérdekesebb összecsapását Pápán vívják. A Lombard és a Haladás mérkőzése azért is különleges, mert Bíró Péter korábban a Haladás tulajdonosa volt, s nemrégiben pert nyert a várossal szemben.

Évtizedeken át jó viszony jellemezte Pápa város és Szombathely kapcsolatát, így a sport terén, s azon belül a labdarúgásban is. A pápaiak felnéztek a nagy múltú Haladásra, s volt idő, amikor a helyi tehetséges fiatalok nem a Vasasba vagy az ETO-ba kívánkoztak, hanem a Haladás VSE-be: a hetvenes évek közepén Hauser Tibor, majd valamivel később Benkő Dezső is a Pápai Textilesből került a vasutasgárdához. Négy éve feszültség generálódott a két klub között. A Haladás néhány – megtévesztett – szurkolója ugyanis neheztel Bíró Péterre, a pápai labdarúgócsapatot működtető Új Lombard Kft. tulajdonosára. Az üzletember négy esztendeje elköszönt Szombathelytől, ám néhány fanatikus úgy véli, a vállalkozó „magával vitte” a város futballját is, ezért az utóbbi időben nem kis izgalmak előzik meg a Pápa és a Haladás összecsapását: a szombathelyi vendégek egy csoportja például több mint négy éve milliós kárt okozott a Perutz- stadionban. Nem véletlen tehát, hogy fokozott figyelemmel készül a helyi rendőrség és a rendezőség, s bár a 15 órakor kezdődő Ligakupa-mérkőzés nem számít a kiemelt kockázatú találkozók közé, azért a biztonságiak a stadionon kívül is szemmel tartják majd a mintegy 150200 tagú vendégtábort.

Egyébiránt van miért viszszavágniuk a pápaiaknak: legutóbb Szombathelyen alapos verést kapott a Lombard, a Haladás 5–2-re győzött a Ligakupában. A szombati meccs pikantériája az is, hogy Csertői Aurél, a Haladás trénere nyolc évvel ezelőtt éppen Pápán kezdte el edzői karrierjét.

„Noha szép emlékek kötnek a városhoz, szombaton mégsem nosztalgiázni megyünk – mondta Csertői Aurél. – Szeretnénk bizonyítani, hogy nem véletlenül nyertünk Szombathelyen.”

Kovács László, a hazaiak vezetőedzője a siker érdekében erős összeállításban küldi pályára a Lombardot, s természetesen nem hiányzik a mérkőzésről Bíró Péter sem. A Szombathely városával szemben jogerősen pert nyerő tulajdonost amúgy nem zavarják a szurkolói bekiabálások, azt mondta, tiszta a lelkiismerete, hiszen a több mint hat évvel ezelőtti szerepvállalásának köszönhetően menekült meg a Haladás az ellehetetlenüléstől.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
32 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
43 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
52 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
53 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik