Az alkalmazkodás iskolája

ARDAY ATTILAARDAY ATTILA
2008.12.04. 23:10
Címkék

Az evolúcióban az alkalmazkodás a túlélés alapvető feltétele, s úgy tűnik, az öttusázóknak sincs más választásuk: a legtöbbet kihozni magukból az új feltételek között. Még az edzők is ismerkednek viszont a biatlonszerű befejező számmal, sőt még informálódniuk kell, mert a nemzetközi szövetség részéről nem megy olyan gyorsan a tájékoztatás, mint amilyen hirtelen átváltott az új rendszerre.

Most derült ki például, hogy a háromszor ezerméteres futás alatt ötöt-ötöt lőnek minden állomásnál, így mindjárt az elején is. A Jégszínház sportcsarnokában Takács Péter vezetőedző és Karácsony Gyula lövőedző tartja a lelket a KSI-s gyerekekben, akiknek most kis területen kell olyan magasra emelniük a pulzusukat, mintha odakint lefutnának ezerméteres résztávokat. Mint Pálvölgyi Miklós volt – és alighanem leendő – szövetségi kapitány elmondta: termekben taposógépek és spiningbiciklik segítségével is megoldható a pulzusnövelés, jóval rövidebb idő alatt, mint odakint. Így egy nap hat helyett akár huszonhatszor gyakorolhatja a sportoló, milyen mondjuk százhúszas pulzussal pontosan célozni.

Takács Péter elmondása alapján már a futásnál is más képességek kerülnek előtérbe, mint eddig, a gyorsaság és a gyorsasági állóképesség. Minél korábban célba talál ötször a versenyző, annál hamarabb futhat tovább, de itt rejlik az új szabály legnagyobb gyengesége. Nem tesz különbséget azok között, akiknek négyszer és azok között, akiknek egyszer sem sikerült célba találniuk: hetven másodpercig így is, úgy is a lőállásban kell maradniuk.

Karácsony Gyula hihetetlen türelemmel tanítja a gyerekeknek a pontos célzás titkát, és nekünk is ugyanígy magyaráz.

„Szerencsére a sorozatlövőt nem engedik használni, így nem kell lecserélni az összes légpisztolyt” – mondta a szakember. Az ellenkezője gazdasági csőd lenne, a jelenleg használatos, újratöltős fegyverek közül a jobbak 330 ezer forintba, a rosszabbak 130 ezerbe kerülnek, előbbivel három, utóbbival öt mozdulat alatt lehet töltényt cserélni. A lövészszemüveg felvételére mostantól nem lesz idő, de talán a hetes méretű célponthoz nem is kell.

Sok vidámság nincs ma a magyar öttusaéletben, de a KSI-nél legalább kiegyensúlyozott emberekre leltünk. Amint Takács Péter mondta: „Lehet itt kaparni a falat vagy rugdosni, kinek milyen a vérmérséklete, de inkább alkalmazkodni kell az új szabályokhoz.”

Legfrissebb hírek

F1, Kanadai Nagydíj, verseny

F1
10 perce

A Santander után a Depor is feljutott a La Ligába, kiesett a Zaragoza

Spanyol labdarúgás
10 perce

Szoboszlai: Az a fontos, hogy BL-helyen végeztünk

Légiósok
14 perce

Nem volt elég a döntetlen, kiesett a Topolya

Minden más foci
19 perce

Portugál Kupa: Stopira a 112. percben eldöntötte a Sporting elleni döntőt

Minden más foci
24 perce

Balhé a Torino–Juventus meccs előtt, egy órás késéssel kezdődött a torinói derbi

Olasz labdarúgás
33 perce

Férfi kosárlabda NB I: Pethő Ákos marad a DEAC vezetőedzője

Kosárlabda
38 perce

Férfi röpi: negyedikként zárták a magyarok a MEVZA-tornát

Röplabda
42 perce
Ezek is érdekelhetik