Az ETO legendás aranycsapatát ünnepelték

V. GY.V. GY.
2008.12.04. 23:10
Címkék

Ünnepség keretében köszöntötték Győr város vezetői és az ETO FC vezetősége a 45 évvel ezelőtt (1963. november 27-én) bajnoki címet szerző Győri Vasas ETO még életben lévő tagjait. A megemlékezésen mutatták be a korszakról készült kiadványt, amely Emlékkönyv egy sikerkorszakról címmel jelent meg ez alkalomból. Előbb Tarsoly Csaba, az ETO jelenlegi tulajdonosa köszöntötte Palotai Károlyt, Keglovich Lászlót, Tóth Lászlót, Orosz Lászlót, Povázsai Lászlót, Kiss Zoltánt, Szániel Jánost és Gláser Józsefet, akik 45 évvel ezelőtt nagy dicsőséget szereztek: a – félszezonos – bajnokságot a Nagyváradi AC után második vidéki csapatként a Győri Vasas ETO nyerte meg.

Jellemző az első aranygenerációra, hogy egy évvel később a BEK-ben a legjobb négy közé jutott az együttes. Hasonlóra azóta csak egyszer volt példa: 1973–1974-ben, amikor az Újpesti Dózsa jutott a legjobb négy közé. A szervezők azonban nemcsak a bajnokcsapat tagjaira gondoltak, köszöntötték az 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben Magyar Népköztársasági Kupát nyerő csapat tagjait is. A még élő legendák nevében Palotai Károly, az ETO középcsatára és csapatkapitánya mondott köszönetet, megemlítve, szeretnék, ha minél előbb újra nagy csapata lenne az ETO-nak, olyan játékosokkal, akikre ismét büszke lehet a város.

Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
3 perce

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
28 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
36 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
51 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája