Látta nyolcvankét néző

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
2008.12.04. 23:10
Címkék
Szakadó esőben találkozott a DVSC és a Vasas a Ligakupa 8. fordulójában, s a vendéglátó debreceniek eleinte csak üldözni tudták ellenfelüket, a 3–3-as döntetlen pedig azt jelenti, hogy a Loki biztosan nem lesz ott a sorozat legjobb nyolc csapata között.

Aki eddig kétségbe vonta, hogy a Ligakupa érdektelen sorozat, szerdán végképp meggyőződhetett véleménye tarthatatlanságáról. Igaz, az időjárás sem fogadta kegyeibe a szerda kora délután a DVSC-TEVA–Vasas mérkőzést választó szurkolókat, hiszen délelőtt elkezdett esni az eső Debrecenben, így csak a legelszántabbak indultak el a stadion felé (ráadásul kedd délután sok helyen még 13.30 volt megjelölve a találkozó hivatalos kezdési időpontjaként, s csak az utolsó pillanatban javították ki fél órával korábbra).

A „hídfőállását” az Oláh Gábor utcai aréna bejáratánál elfoglaló szotyiárus teljes letargiában szemlélődött, várta volna a potenciális vásárlókat, ám forgalma nem haladta meg az ezer forintot.

„Ilyen időben még szotyizni sem lehet” – bosszankodott a hoppon maradt kereskedő, s mindjárt azt is hozzátehette volna, hogy akkor sem csinál bombaüzletet, ha minden néző extra adag magot vásárol, merthogy mindössze nyolcvanketten állták körbe az Oláh Gábor utcai stadion műfüves pályáját. Ebben a számban benne foglaltatnak a Vasast hivatalos minőségben elkísérő alkalmazottak is.

Egy kétségtelen előnye mindenképpen van az ilyen mecscseknek: a máskor a lelátón ücsörgő szurkolók testközelbe kerülhettek a játékosokkal, így sokkal könnyebb a diskurzus. A pályán ázók sajnos nem válaszoltak az oldalvonaltól alig néhány méterre levő kerítés mellett ácsorgók beszólásaira, így meglehetősen egyoldalúra sikerült a beszélgetés, s az esőtől alaposan elázott drukkerek javára írhatjuk, hogy inkább baráti hangvételű bekiabálásokkal biztatták a focistákat. Még a Vasas játékosait sem szidták, egyikük még figyelmeztette is a Szabó Sándor játékvezetőnél reklamáló Tóth Andrást, ha így folytatja, idő előtt kell befejeznie a találkozót. Az angyalföldiek csapatkapitánya halvány mosollyal nyugtázta a jó szándékú beszólást, sőt köszönetét kifejezve még intett is az őt figyelmeztető nyugdíjasnak.

Azért nemcsak kvaterkáztak, futballoztak is a felek: az elmélázó hazai védelem mellett két fejes góllal szerzett előnyt a Vasas, amit az első játékrész közepén Dudu és Igor Bogdanovics találatával egyenlített ki a Loki. A meccsre nem lehetett panasz, a debreceniek játszottak némi mezőnyfölényben, ám a Vasas futballozott hasznosabban – de a nigériai támadóval, Dudu MacPherlin Omagbenivel nem tudtak mit kezdeni a vendégek védői. Az afrikai csatár láthatóan legalább egy sebességi fokozattal gyorsabb volt őrzőinél, ráadásul nem akart megállni két gólnál, így gyakran okozott zavart az angyalföldiek hátsó alakzatában. Azonban hiába fektette el egy ízben a tizenhatoson kívülre kifutó cserekapust, Tulipán Ákost, Papucsek Barna menteni tudott, így a Vasas egy ponttal távozhatott Debrecenből. Valószínűleg a piros-kékek vezetői is boldogabbak lettek volna, ha ezt a pontot az őszi bajnoki meccsen szerzi meg az angyalföldi együttes, akkor azonban a bajnoki listavezető nyert remek hajrájával 4–1-re.

A szerdai döntetlennel eldőlt, hogy a DVSC-TEVA nem juthat be a Ligakupa legjobb nyolc együttese közé, ám ez különösebben nem bosszantotta a bőrig ázott drukkereket, akik egy-egy legyintés kíséretében indultak el hazafelé. Véleményük szerint ugyanis a Ligakupának ebben a formájában nem sok értelme van.

Akkor pedig minek erőltetni...

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: a férfiaknál a PTE PEAC, a nőknél a Budaörsi SC szerezte meg a bajnoki címet

Egyéb egyéni
1 perce

Szuperliga: IMT–Topolya

Minden más foci
12 perce

Milák a 100 pillangót is behúzta a Mare Nostrumon

Úszás
20 perce

Tóth Alex 57 percet kapott az El-be jutó Bournemouthban, bennmaradt a Tottenham

Angol labdarúgás
22 perce

Győzelemmel hangolt a BL-döntőre az angol bajnok Arsenal

Angol labdarúgás
33 perce

Szalah gólpasszal zárta le liverpooli pályafutását, a „vörösök” döntetlennel harcolták ki a BL-indulás jogát

Angol labdarúgás
33 perce

A Tatabánya nagy csatában kikapott az Európa-kupa döntőjének első meccsén

Kézilabda
47 perce

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik