10 ok…

B. M.B. M.
2008.12.06. 23:27
Címkék

1. Mert a Postásban nem játszott az anyai örömök előtt álló Éllő Vivien, nélküle pedig nem az igazi egy ilyen rangadó.

2. Mert ahhoz képest, hogy akár a bajnoki cím is múlhat az összecsapáson, elég kedvetlennek tűntek a zuglóiak.

3. Mert a hosszú pingpongidény rányomta bélyegét a találkozóra: hiába álltak sokszoros magyar bajnokok és Eb-aranyérmesek az asztaloknál, nagyon sok hibával, szétesően pingpongoztak a felek.

4. Mert már a nyitó párosmecscsen látszott, hogy Lovas Petra sincs jó passzban, az ő jó játéka nélkül pedig bajba kerülhet a vendégcsapat.

5. Mert még így is a párosok mérkőzése hozta a legnagyobb küzdelmet – a többi hat meccs fájóan sima volt.

6. Mert a két élversenyző, Vajda Kornélia és Lovas Petra csatájának döntő poénja alatt a bírók nem vették észre időben a másik asztaltól átpattanó labdát.

7. Mert Lovas viszont észrevette, meg is állt, elbukta a pontot és a meccset, mégis sebtében kezet nyújtott Vajdának.

8. Mert hiába akarta a Postás újrajátszani a pontot, Lovas levonulása után nem lehetett. Az esetből pedig éles, indulatos szócsata kerekedett.

9. Mert ez rá is nyomta a bélyegét az addig sem frenetikus hangulatra, pedig már kényelmesen vezettek a hazaiak.

10. Mert a legutolsó pár legutolsó labdamenetében, már a meccsben maradásért adogatva Kertai Rita egyszerűen elszerválta magát.

A BSE teljesen megérdemelten győzött 6:1-re, s veretlenül lett őszi első a bajnokságban, ráadásul ha minden a papírforma szerint alakul, kora nyáron, a Postás csarnokában rendezendő visszavágón elég egy döntetlen is a városmajoriaknak a bajnoki címhez. Ezt a találkozót azonban mihamarabb felejtsük el – ennél sokkal szebbre és jobbra is képes a magyar női asztalitenisz.

Legfrissebb hírek

OLVASHATÓ A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
3 perce

Vívás: nem jutott 16 közé a férfi párbajtőrcsapat a berni vk-viadalon

Egyéb egyéni
12 perce

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
32 perce

Kovács Mária: A gyerekek a leginkább formálhatók

Utánpótlássport
38 perce

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
1 órája

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
1 órája

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
1 órája

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik