24 ÓRA

2008.12.06. 23:27
Címkék

Rijkaard a célpont Rijkaard a célpont

OROSZORSZÁG. Lehet, hogy BLgyőztes edzővel pótolja a csapattal 2005-ben UEFA-kupát nyerő Valerij Gazzajevet a CSZKA Moszkva. A csapat kispadját hét év után elhagyó Gazzajev első számú utódjelöltje Frank Rijkaard, aki 2006-ban a Barcelonával ért fel Európa trónjára.

A címvédő következik

ANGLIA. A Fulhamet, a Chelsea-t és az Arsenalt már kiejtő másodosztályú Burnley a címvédő Tottenhammel csap össze a Ligakupa oda-visszavágós alapon megrendezendő elődöntőjében (január 5. és 19. között). A másik ágon a szintén másodosztályú Derby a Manchester Uniteddel játszik.

Arsavint ajánlgatják

ANGLIA. Roman Pavljucsenko ügynöki szerepkört vállalt, legalábbis abban az értelemben, hogy igyekszik közvetíteni a Tottenham és a Zenit között Andrej Arsavin átigazolása ügyében. Az orosz csatár mindenképpen szeretne legalább egy honfitársával egy csapatban szerepelni.

Keegan perelni fog

ANGLIA. Három hónappal kirúgása után Kevin Keegan, a Newcastle United egykori menedzsere bejelentette, hogy kártérítést követel. Az egykori aranylabdás ügyvédje szerződésszegés indokával 9.2 millió eurós keresetet nyújtott be a bíróságra.

Csak Gourcuff fontos

NÉMETORSZÁG. Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern Münchent működtető gazdasági társaság vezetője bejelentette, klubja nem vállal aktív szerepet a téli átigazolási időszakban. A csapattól legfeljebb Lukas Podolski távozik. A Bayern ugyanakkor kiemelt figyelemmel kíséri Yoan Gourcuff karrierjét, aki a Milan kölcsönjátékosaként a Bordeaux-ban futballozik, és a jövő nyáron 20 millió euróért vihető.

Újrázott a Kasima

JAPÁN. Négy évvel a Jokohama F. Marinos után újra sikerült egy csapatnak egymást követő két alkalommal megnyernie a JLeague-et. A Kasima Antlers az utolsó fordulóban 1–0-ra megverte a szapporói Consadolét, és hárompontos előnnyel célba ért a Kavaszaki Frontale előtt.

Rablás a székházban

DÉL-AFRIKA. Aggódhatnak a terrorfenyegetések miatt a FIFAnál, miután a dél-afrikai szövetség székházát öt fegyveres vette uralma alá. A rablók egy alkalmazottat bántalmaztak, és elvitték a berendezést.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
34 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
53 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája