Mi jut eszébe először, ha magyar–francia meccsre készül?Mi jut eszébe először, ha magyar–francia meccsre készül?
Kellemes emlékeim vannak a magyarok elleni találkozóinkról. Nem is emlékszem, hogy valaha voltam-e vesztes csapatban ellenük.
Gondolom, a nekünk nagyon fájó zágrábi világbajnoki döntő emléke a legkellemesebb.
Az valóban gyönyörű emlék. De azt ne kérdezze, mi volt a meccsen, mert ugyan senki sem hiszi el, de csak a rendes játékidő utolsó hat percére és a hosszabbításra emlékszem. Mindannyian tudtuk, amikor a lefújás pillanatában kiegyenlítettünk, csak mi nyerhetünk! Ráadásul a hosszabbítást kettős emberelőnyben kezdtük.
Mit gondol a jelenlegi erőviszonyokról?
Most a magyar csapat erősebb és összeszokottabb. Nagyon kemény meccsre számítok, és arra, hogy egy-két gól fog dönteni.
Esélyesebbnek tartja a mi válogatottunkat?
Igen, de ez egyetlen pillanatig sem jelenti, hogy feladnánk. Harcolni fogunk a végsőkig. Azért mondom, hogy most erősebb az önök válogatottja, mert nálunk gyakorlatilag a teljes kezdőcsapat kicserélődött az olimpia után.
Tudja, hogy a magyaroknál sincs itt mindenki, aki számba jöhetne?
Tudom, de Pálinger Katalin és Görbicz Anita itt van. Ők akár egyedül is eldönthetik a mérkőzést. Nálunk ellenben a régi kulcsemberek közül csak én maradtam.
A pályán mindig marconának tűnik, szemtől szemben pedig látjuk, örökös mosoly bujkál a szája sarkában…
A pályán szükség van arra, hogy szigorú legyek. Főleg most, hogy a védekezésben is enyém a kulcspozíció.
Párizs gyönyörű. Nem szeretne hétfőn inkább oda utazni, mint Ohridba?
Nem, nem. Párizs valóban gyönyörű, de ott már rengeteget jártam, és majd megyek megint. Azt mondják, Ohrid is csodaszép, és nekünk az a célunk, hogy eljussunk a középdöntőbe. Tisztelem a magyarokat és a magyar csapatot, de vasárnap le kell győznünk őket! Nincs más lehetőségünk.
