Harc az utolsó percig

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.12.06. 23:27
Címkék
A magyar válogatott pályaedzője, a REAC-tól menesztett Aczél Zoltán lett a kiesőjelölt BFC Siófok vezetőedzője. Noha nem kötelező a bennmaradás, a csapatnak küzdenie kell, míg él a remény. A sárga-kékek korábbi klubmenedzserét, Détári Lajost az utánpótlásért felelős szakmai igazgatóként foglalkoztatják.

Aligha feküdte meg a jelen lévők gyomrát a siófoki Vértes Szállóban elfogyasztott fejedelmi ebéd, mert bár a vezetők közölték: az élvonal kiesőjelöltje új összetételű szakmai stábbal fut neki a tavaszi „túlélőtúrának”, váratlan bejelentésről mégsem tudunk beszámolni. A desszert után „kitálalt” Nemes Ferenc klubtulajdonos, s ahogy arról korábban beszámoltunk, január 1-jétől Aczél Zoltán a BFC Siófok vezetőedzője. A REAC-tól az ősszel eltanácsolt szakember fél plusz egy éves megállapodást kötött a sárgakékekkel, segítője Hagymási Zoltán lesz.

Ami Détári Lajost illeti: szerződését módosítják, és a továbbiakban az utánpótlásért felelős szakmai igazgatóként dolgozik. Megkértük a szakembert, ismertesse az új feladatkörével járó kötelezettségeit, ám ő Nemes Ferenchez irányított bennünket. Tőle megtudtuk: Détári Lajosnak az U17-es, U19-es, valamint az NB III-as együttes munkáját kell felügyelnie.

„Szóban már megállapodtunk, tisztáztuk Détári Lajossal, mi a feladata – avatott be a BFC Siófok tulajdonosa. – A korábbi szakmai igazgatónak, Keszei Ferencnek az NB III-as együttes kispadját ajánlottuk, de a szakembert váratlanul érte a felkérés, s hétfőig gondolkodási időt kért.”

Nemes Ferenc azt is elárulta: már akkor szerette volna Aczél Zoltánt vezetőedzőnek, amikor még Botos Antal irányította a csapatot.

„Igaz, Belfastban beszéltem Aczél Zoltánnal – ismerte el a klubtulajdonos. – Kíváncsi voltam, mi történt Rákospalotán, ami a távozásához vezetett. De három jelöltem volt a kispadra, és miután egyeztettük elképzeléseinket, mellette döntöttem.”

Ami a rövid távú „stratégiát” illeti, a csapatnak ki kellene harcolnia a bennmaradást – vagy legalábbis küzdenie kell, amíg még van esélye. A cél hallatán viszont felvetődik a kérdés: éppen az utolsó helyezett REAC-tól menesztett Aczél Zoltán dob mentőövet a Siófoknak?

„Ez miért baj? – értetlenkedett Nemes Ferenc. – Vegyük csak a hazai edzőkeringőt; hány olyan klub van, amelynek kispadján máshol már felállított, avagy alkalmatlannak vélt szakember ül?! Aczél Zoltánt hajtja a bizonyítási vágy, megérdemli a lehetőséget!”

„Nem várják el a bennmaradást, hiszen ne feledjük: tíz pont a hátrányunk – mondta Aczél Zoltán. – Olyan csapatot kell kialakítanom, amely az utolsó leheletéig küzd, vagy később célul tűzheti ki a visszajutást. Sokat köszönhetek a REAC-nak, de a siófokiak vezetőedzőt kerestek, s engem választottak. Nincs más hátra, mint hogy a két együttes becsülettel harcoljon. A rákospalotaiakkal mindig a kiesés elkerülése volt a cél, de a mostani feladatom sem számít visszalépésnek. Főképp, mert a munkámat már elismerték azzal, hogy Erwin Koeman mindenféle hátszél nélkül vett maga mellé a válogatotthoz.”

Érdekesség, hogy a nemzeti csapatot pályaedzőként (ki)segítő Aczél Zoltán új főnöke éppen az MLSZ alelnöke, Nemes Ferenc.

„Aczél Zoltán nem az MLSZ alkalmazottja! – szögezte le a siófoki tulajdonos. – Megbízásos szerződése van, amely nem zárja ki annak lehetőségét, hogy máshol vezetőedzői feladatokat lásson el.

Nincs itt s e m m i összefonódás!”

Legfrissebb hírek

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
6 perce

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
10 perce

Díjlovaglás: Komjáthy-Losonczy Anikó a magyar bajnok

Egyéb egyéni
11 perce

Férfi vízilabda MK: négy között a Szolnok és a Honvéd

Vízilabda
27 perce

Kiss Norbert: két dobogó!

Egyéb autó-motor
39 perce

Bajcajev Valgyiszlav világbajnoki ötödik Zágrábban

Birkózás
42 perce

Gyenge meccsen kapott ki az újonctól a Lazio

Olasz labdarúgás
55 perce

Superliga: FK Csíkszereda–FCSB

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik