Még jól jöhet a kiküzdött pont

MOLNÁR CSABA és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti SzkopjébólMOLNÁR CSABA és MEGGYESI BÁLINT (fotó) jelenti Szkopjéból
2008.12.06. 23:27
Címkék
Értékes pontot szerzett a magyar csapat Dániával szemben az Eb-csoportküzdelmek második fordulójában. Igaz, Görbicz Anitáék közel álltak a győzelemhez, ám ezután egy pont is elegendő lesz vasárnap a franciák ellen a középdöntőbe jutáshoz. Ez pedig elvárható a magyaroktól.

Él, mozog, vibrál az egész csar nok. Vérten Orsolya kinyújtott lábbal ül szemben a magyar kispaddal. „Vasárnap már játszani

akarok” – mondja, sérült bokáján hatalmas fáslival, aztán odafordul a mellette ülő Mezey Csabához: „ugye játszhatok?” A fizioterapeuta aprócskát bólint. A mieink roppant elszántak.

„Ez az, Tomi!” – Tomori Zsuzsának szól a biztatás, amikor a csak tőle látható lezserséggel szerzi meg a vezetést. Pastrovics Melinda szól a felette egy sorral ülő, s láthatóan jókedvű – miért is ne lenne az, kettőből kettőt nyertek és továbbmentek a románok – debreceni klubtársnak, Daniela Crapnak: „ne haragudj, most a meccset nézem”. Lenne Imre Vilmosnak is. Bár egyelőre kevesebb, mint kollégájának, Jan Pytlicknek. A magyarok felkészültek az ellenfélből, >>>

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
18 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
37 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
45 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
55 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája