Parádés visszatérés

R. B. B.R. B. B.
2008.12.06. 23:27
Címkék

A három évvel ezelőtt összetett Világkupa-győztes Aksel Lund Svindal valószínűleg nem őriz kellemes emlékeket a coloradói Beaver Creekben található pályáról, mivel bő egy évvel ezelőtt egy edzésen eléggé öszszetörte itt magát, az arcsérülések mellett a combizma is elszakadt, s emiatt a teljes 2007–2008-as szezont ki kellett hagynia. A norvég a kényszerű pihenő után pénteken lesiklásban, majd szombaton szuper óriás-műlesiklásban győzött a rossz emlékű helyszínen.

A csaknem két kilométer hosszú, harminchat kapuval nehezített, 611 méter szintkülönbségű pályát Svindal öt század híján 1:13 perc alatt teljesítette, megelőzve két osztrákot, Hermann Maiert és Michael Walchhofert. A siker után arról beszélt, hogy tavalyi bukása után tizenhét kilót fogyott, és félépülését követően a megfelelő izomzat visszaszerzése volt az egyik legnehezebb feladata. A norvég versenyző ezzel a győzelemmel immár egyedül vezeti az összetett Világkupát; a viadal előtt még holtversenyben volt első a svájci Daniel Albrecht társaságában.

A szakági Világkupában viszont „csak” a második helyen található, a szombati futamon mögötte végző két osztrák síelő között. Az élen az eddig egy második és egy első helyet szerző osztrák Hermann Maier áll, aki a 2007–2008-as idény előtt gyártót váltott, s idei eredményei alapján úgy tűnik, a tesztelésre használt előző szezon után jó úton jár.

A Lake Louise-ban sorra kerülő női lesiklást a rossz időjárási körülmények miatt elhalasztották.

Legfrissebb hírek

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
38 perce

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
57 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
1 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
1 órája

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája